Tudjuk-e, mit viszünk be a szervezetünkbe, mit kenünk a bőrünkre?

Étrend-kiegészítő vagy kozmetikai termék vásárlásakor a fogyasztók gyakran csak a csomagoláson szereplő állításokra, marketingüzenetekre és összetevőlistákra hagyatkozhatnak. Arról rendszerint kevés információ áll rendelkezésre, hogy az alapanyagok pontosan honnan származnak, milyen körülmények között termesztették vagy állították elő azokat, hány szereplőn mentek keresztül az ellátási láncban, és milyen ellenőrzéseken estek át, mielőtt a termék a boltok polcaira került.

Az egyre összetettebb globális beszállítói láncok miatt a termékek útja sokszor szinte láthatatlan a vásárlók számára
Az egyre összetettebb globális beszállítói láncok miatt a termékek útja sokszor szinte láthatatlan a vásárlók számára
Fotó: DepositPhotos.com

A fogyasztók a márkáktól egyre inkább átláthatóságot és számonkérhetőséget várnak el, emellett folyamatosan nő az igény a hiteles, könnyen hozzáférhető termékinformációk iránt.

Az Amway régóta elkötelezte magát az átláthatóság mellett. A vállalat 1959-es alapítása óta nyomon követi a növényi alapanyagok útját a saját tulajdonú és a tanúsított partnergazdaságoktól egészen a késztermékekig, valamint nagy hangsúlyt fektet a szigorú tudományos és minőségi előírások betartására az előállítás minden fázisában. Az Amway tudósai – nemzetközi egészségügyi hatóságok és tudományos szakértői testületek szakmai forrásaira támaszkodva – átfogó biztonsági értékeléseket végeznek a növényi eredetű összetevőkről.

„Az Amway Tracing Tool bevezetése az ESAN régióban fontos lépés ahhoz, hogy a fogyasztók megfelelő információk birtokában hozzák meg döntéseiket” – jelentette ki Ahmed Shehata, az Amway ESAN régió (Európa, Dél-Afrika, Ausztrália és Új-Zéland) marketingvezetője. „Az átláthatóság ma a bizalom alapja. Ezért tesszük lehetővé, hogy az Amway Üzleti Vállalkozók és vásárlóik közvetlenül is megismerjék termékeink útját. Így nemcsak beszélünk arról, hogyan készülnek termékeink, hanem olyan részleteket is megosztunk, melyek életre keltik a folyamat minden lépését.”

Ez a minőség iránti elkötelezettség ma is érvényes az Amway több ezer hektárnyi, tanúsított organikus gazdaságára az Egyesült Államokban, Mexikóban és Brazíliában, valamint a világszerte működő partnergazdaságokra, melyeknek szigorú átláthatósági és minőségbiztosítási előírásokat kell betartaniuk az Amway termékeiben felhasznált növényi alapanyagok termesztése során. A gazdálkodók részletes nyilvántartásokat vezetnek a növények teljes életciklusáról – attól kezdve, hogy ki vetette el a magokat, egészen addig, hogy ki és mikor takarította be a terményeket. Ennek eredményeként minden Nutrilite által termesztett növényi alapanyaghoz „születési anyakönyvi kivonat” tartozik, amely nyomon követi az adott növény útját a gazdaságtól a végtermékig, így minden lépésben teljes átláthatóságot biztosít.

Véleményvezér

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo