Több százezer Vodafone ügyfél mehet újra adategyeztetésre

Új adategyeztetésre számíthat több százezer Vodafone-os feltöltőkártyás előfizető, akiknek az adatait tavaly a mobilszolgáltató nem a törvényi előírásoknak megfelelően ellenőrizte, vagyis azokat az ügyfelek friss adatközlése helyett a saját nyilvántartásában lévő adatokból kiindulva egyeztette.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) emiatt 40 millió forintra bírságolta a szolgáltatót, és ezt a határozatát augusztus végén a másodfokú hatóság is helybenhagyta. A többi mobilszolgáltató alapvetően a hatósággal együttműködve törekedett az adategyeztetéssel kapcsolatos jogszabályi előírások betartására – közölte az NMHH.

Idén sincs vége az adategyeztetésnek.

A hírközlési hatóság megvizsgálta, hogy a szolgáltatók hogyan teljesítették 2017-ben a feltöltőkártyás előfizetőkre vonatkozó, törvényben előírt adategyeztetési feladataikat. Az átfogó vizsgálat megállapította, hogy a Vodafone Zrt. nem a törvényi előírásoknak megfelelően végezte el az adategyeztetést az érintett előfizetői kör mintegy egyharmadánál, és a nem egyeztetett SIM-kártyákat is csak egy héttel a határidő után kapcsolta le. Az NMHH emiatt 40 millió forintra bírságolta a szolgáltatót, és kötelezte, hogy a jogszabálynak megfelelő módon pótolja az elmaradt adategyeztetéseket. A Vodafone fellebbezett a hatóság júniusi döntése ellen, amelyet azonban a másodfokú hatóság – néhány, az ügy érdemét nem érintő módosítással – augusztus 24-én helybenhagyott.

A hatóság összes szolgáltatóra vonatkozó vizsgálatából kiderült emellett, hogy a Telenor Zrt.-nél eljárás indítása nem volt indokolt, a Magyar Telekom Nyrt. pedig eleget tett a hatósági felhívásban foglaltaknak, így bírság kiszabása nélkül zárult az ügye.

A Vodafone Sajtóosztályán az üggyel kapcsolatban elmondták, hogy a hivatkozott bírság 2018. május 15-én került kiszabásra a 2017. július 1-i feltöltőkártyás adategyeztetési eljárás kapcsán. A szolgáltató álláspontja értelmében az NMHH jogértelmezése nem helytálló, ezért bírósági felülvizsgálatot kér. Az érintett ügyfeleknek a normál, folyamatban lévő feltöltőkártyás egyeztetésen kívül nem lesz szükséges jelenleg további adategyeztetés.

A Vodafone az adategyeztetés során olyan, jogértelmezése szerint helyes eljárást alkalmazott, mely a hatályos jogszabályok betartása mellett az ügyfelek kényelmét és érdekeit tartotta maximálisan szem előtt azzal a céllal, hogy elkerülje a fölösleges sorban állásokat és enyhítse az ügyfelek adminisztrációs terheit."

Bemutatjuk a Piac & Profit Online Akadémia kurzusvezetőit!
Új szolgáltatással jelentkezik a Piac & Profit a hazai kkv-döntéshozók üzleti tudásának gyarapítása érdekében. Piac & Profit Online Akadémiát indítottunk a Piac & Profit Konferenciák legsikeresebb, legjobb előadói kurzusvezetői közreműködésével. Az online képzések egyre népszerűbbek, sokak számára elérhetőbbek. A konferenciákon felhalmozott tudásokat ajánljuk a kkv-döntéshozóknak és az adott szakma jövőjét előre megismerni akaróknak.

Véleményvezér

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo