Tehetségesek vagyunk, de ezt meg is kéne tartani

A hazai tudományos és innovációs potenciál fokozottabb gazdasági hasznosítását, a kutatásfejlesztési célú költségvetési ráfordítás növelését szorgalmazza a magyarországi rendszert átvilágító uniós szakértői jelentés, amelyet kedden ismertettek Budapesten.

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Kép: Pixabay

Európa elsősorban a tudás, a tehetség terén lehet versenyképes a világ többi részével, Magyarországon hagyományai vannak az innovációnak, és a kormány is ambicionálja a befektetést a kutatásba és a fejlesztésbe – mondta Robert-Jan Smits, az Európai Bizottság kutatásfejlesztésért felelős főigazgatója a sajtótájékoztatón. Pálinkás József, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) elnöke kiemelte: harmonikusan dolgoztak együtt a jelentés készítőivel, és a szakpolitikai ajánlások megfogalmazásával párhuzamosan a hivatal további feladatokat valósított meg az átalakuló hazai rendszer megszilárdításával kapcsolatban.

Kitért arra, hogy az NKFIH jogelődje, a Nemzeti Innovációs Hivatal kezdeményezésére 2014 végén indította a hazai kutatásfejlesztési és innovációs rendszer értékelését célzó, független szakértői tanácsadás (Peer Review) folyamatát. Megjegyezte, hogy az ajánlások közül, amelyek segítenek összefogni és még hatékonyabbá tenni a munkát, jó néhányat már használnak. „A pályázati értékelést érintő javaslatok visszaigazolják számunkra, hogy célszerű volt az anonim szakértők bevonására és a többszintű testületi értékelésekre épített bírálati rendszer megerősítése 2015-ben” – hangsúlyozta Pálinkás József.

A jelentés, amely a kutatási és innovációs rendszer több mint ötven meghatározó szereplőjével folytatott konzultációkon alapul, hét területen körvonalaz konkrét szakpolitikai üzeneteket, ajánlásokat, ezeket Mark Ferguson, a szakértői panel elnöke ismertette. „A magyarországi helyzet jó irányba tart, számottevő haladást sikerült elérni. Ugyanakkor még több változásra van szükség” – foglalta össze a szakértő.

Akin az innováció sikere múlik
A jelenlegi piaci környezetben minden vállalat nyomás alatt áll, hogy a versenyképesség megtartásához új üzleti modelleket kutasson, új piacok felé nyisson, és befogadjon olyan új technológiákat, amelyek segítségével szorosabbra fűzheti kapcsolatait az ügyfelekkel és partnerekkel. Számos ilyen, sikertényező jellegű változtatás az informatikához kapcsolódik, ami nagy felelősséget rak a szakemberek vállára. A szakértők szerint azok a vállalatok sikeresek hosszú távon, amelyek sokoldalú, az innovációk iránt nyitott, stratégiai szemléletű informatikai munkatársakkal dolgoznak.
A megállapítások között szerepel, hogy Magyarország jelentős tudományos és innovációs potenciállal rendelkezik, ami a növekedés irányába ható szerkezeti váltást eredményezhet Magyarország gazdaságában. „A tudományos rendszer ma nagyon széttöredezett, Magyarországnak hatékonyabban kell kihasználnia szellemi tőkéjét, tudásbázisának elismert kiválóságait és a rendkívül innovatív nemzetközi vállalatok jelenlétét” – tette hozzá Mark Ferguson.

Kitért arra, hogy Magyarországnak el kell döntenie, mit és mikor kíván elérni a kutatásfejlesztés és innováció (K+I) rendszerével kapcsolatban, és a különböző kormányzati szerveknek magukénak kell érezniük egyfajta jövőképet. Kiemelte, hogy szükség lesz az NKFIH működését áttekinteni képes érintett felek strukturált bevonására, hogy a közfinanszírozású K+I rendszer minősége és hatékonysága javuljon. „Magyarország tehetséges, de a kutatók, elsősorban a fiatal kutatók esetében vonzóbb munkafeltételekre és karrierlehetőségekre van szükség” – szögezte le.

Az ajánlások között található, hogy Magyarországnak szélesítenie kell innovációs bázisát, és olyan keretfeltételeket kell teremtenie, amelyek ösztönzik az innovációt, erősítik a kockázatvállalási kultúrát, és előmozdítják az innováció iránti keresletet. A szakértő arra is felhívta a figyelmet, hogy a közfinanszírozású rendszer, valamint az innovatív magánvállalkozások közötti együttműködést szorosabbá kell tenni, és mindkét területen az eddiginél több forrást kell bevonni.

Így lehet Budapest startup-központ
Ambiciózus célokat fogalmaz meg a digitális fejlesztési program, azonban Magyarország a sikeres startupok ellenére is még csak kis pont a világ startup-térképén. A helyzet javításához, a vállalkozási hajlandóság ösztönzésére,az angyalbefektetők támogatására, és a női szerepvállalás erősítésére lenne szükség.

Véleményvezér

Élve fejeztek le egy magyart az oroszok

Élve fejeztek le egy magyart az oroszok 

Miért hallgat a magyar kormány, amikor az oroszok gyilkolnak magyarokat?
A lengyel gazdaság száguldása hatalmas égés a magyar gazdaságpolitika számára

A lengyel gazdaság száguldása hatalmas égés a magyar gazdaságpolitika számára 

A munkavállalók a lábukkal szavaznak.
Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata 

Orbán Viktor egyre nagyobbakat lódít egyre kevesebb sikerrel.
Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen

Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen 

Az ügyészség döntött Orbán Viktor feljelentése ügyében.
Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta

Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta 

Az új pápa előbb fogadta az ukrán elnököt, mint Orbán Viktort.
Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo