Sokba fáj a Lidlnek ez a két szó

Megtévesztő volt a Lidl Magyarország kommunikációja több „teljes kiőrlésűként” hirdetett terméke esetében, ezért a hatóság 186 millió forint bírságot szabott ki az országszerte mintegy 200 áruházat működtető kiskereskedelmi vállalkozásra – közölte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). 

A versenyhatóság 2024 januárjában indított versenyfelügyeleti eljárást a Lidl Magyarország Kereskedelmi Bt.-vel szemben, mert azt gyanította, hogy a cég négy,„teljes kiőrlésű” jelzővel forgalmazott termékével (teljes kiőrlésű nosztalgia kifli, PurPur teljes kiőrlésű stangli, teljes kiőrlésű pogácsa magvakkal és teljes kiőrlésű búzaliszt felhasználásával készült kakaós csiga édesítőszerekkel) megtéveszti a fogyasztókat, mivel azok a finomlisztnél kisebb arányban tartalmaznak teljes kiőrlésű lisztet.

Megtévesztették a vásárlókat
Megtévesztették a vásárlókat
Fotó: Depositphotos

A GVH gyanúja beigazolódott: a Lidl megtévesztette a fogyasztókat, a termékek elnevezésével megtévesztő kereskedelmi gyakorlatot folytatott a termékek összetételével kapcsolatban. Valójában az érintett termékekben a lisztnek csak mintegy 30-33 százaléka volt teljes kiőrlésű, a többi az elnevezéssel ellentétben olcsóbb és egészségügyi szempontból kevésbé előnyös finomlisztből készült.

Felhívták a figyelmet: hogyha egy vállalkozás „teljes kiőrlésű” jelzővel illet egy pékárut, akkor a termék alapanyagának legalább 50 százalékban teljes kiőrlésű lisztnek kell lennie.

A nemzeti versenyhatóság súlyosbító körülményként vette figyelembe, hogy a jogsértő kereskedelmi gyakorlat huzamosabb ideig, évekig tartott és tart jelenleg is, így széles fogyasztói kört ért el, továbbá a kereskedelmi kommunikációval érintett fogyasztói kör részben sérülékeny, például cukorbetegek és inzulinrezisztens fogyasztók.

Az ügy okán a GVH arra hívja fel a figyelmet, hogy a vállalkozásoknak a kereskedelmi kommunikációjuk kialakítása során figyelmemmel kell lenniük arra, hogy a fogyasztók miként fogják értelmezni üzenetüket, és nem várhatják el a fogyasztóktól, hogy az állítások valóságtartalmának utánajárjanak. A nemzeti versenyhatóság kiemelt figyelemmel kezeli azon állításokat, melyek bizonyos termékek egészségre gyakorolt hatásaira utalnak, hisz egyes fogyasztói csoportok – például a speciális étrenddel élők – különösen kitettek ezeknek az állításoknak.

(MTI)

Véleményvezér

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött 

A németek keményebbek lennének Moszkvával.
A bíróság betiltotta a kormánypropagandát

A bíróság betiltotta a kormánypropagandát 

Elharapódzott a hazudozás.
Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t

Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t 

Putyin keménykedik Venezuela ügyében.
Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat

Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat 

A gyűlöletet könnyű szítani.
Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál

Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál 

Milliárdok folytak a kanálisba.
Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül?

Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül? 

Oroszország hatalmas hadi készleteket halmoz fel, de ki ellen?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo