Salamoni ítélet: az étel ízét nem lehet levédetni

Egy élelmiszer íze nem részesülhet szerzői jogi védelemben – mondta ki az Európai Bíróság. A szerzői joggal kapcsolatos talán legérdekesebb ítéletre egy holland zöldfűszeres krémsajt kapcsán került sor.

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

Az ügy előzménye Hollandiában vette kezdetét: a „Heksenkaas” egy holland zöldség- és frisstermék-kereskedő által 2007-ben készített tejszínes, zöldfűszeres krémsajt. Az e terméken fennálló szellemi tulajdonjogok jelenleg a holland jog szerint bejegyzett Levolát illetik meg, akire e kereskedő a jogokat átruházta. Ugyanakkor 2014 óta gyártja a holland jog szerint bejegyezett Smilde a „Witte Wievenkaas” nevű terméket egy hollandiai áruházlánc számára.

Arra hivatkozva, hogy a „Witte Wievenkaas” gyártása és értékesítése sérti a „Heksenkaas” ízén fennálló szerzői jogait, a Levola azt kérte a holland bíróságoktól, hogy kötelezzék a Smildét egyebek mellett e termék gyártásának és értékesítésének abbahagyására. A Levola egyrészt kifejtette, hogy a „Heksenkaas” íze műként szerzői jogi védelemben részesül, és másrészt, hogy a „Witte Wievenkaas” íze e mű többszörözésének minősül.

Kép:Pexels

Az ezen ügyben fellebbezés alapján eljáró Gerechtshof Arnhem-Leeuwarden (Arnhem-Leeuwardeni fellebbviteli bíróság, Hollandia) azt kérdezte a Bíróságtól, hogy egy élelmiszer íze részesülhet-e a szerzői jogról szóló irányelv értelmében védelemben.
A Bíróság ítéletében kiemeli, hogy egy élelmiszer íze csak akkor részesülhet szerzői jogi védelemben, ezen irányelv értelmében, ha ezen íz az említett irányelv szerint „műnek” minősülhet. A műnek minősülés mindenekelőtt feltételezi, hogy az érintett tárgy eredeti szellemi alkotás. Ezen felül megköveteli ezen eredeti szellemi alkotás „kifejezését”.
Ha valaki az interneten hirdet, még nem lesz kereskedő
Az olyan személy, aki egy internetes oldalon bizonyos számú értékesítési hirdetést tesz közzé, nem minősül automatikusan „kereskedőnek”. E tevékenység abban az esetben minősülhet „kereskedelmi gyakorlatnak”, ha az adott személy a kereskedelmi, ipari, kézműipari vagy szakmai tevékenységével összefüggő célok érdekében jár el – mondta ki az Európai Bíróság.
A Kereskedelmi Világszervezet (WTO) keretében elfogadott, a szellemi tulajdonjogok kereskedelmi vonatkozásairól szóló megállapodás, melyhez az Unió csatlakozott, és a Szellemi Tulajdon Világszervezetének a szerzői jogról szóló szerződése3, amelynek az Unió részes fele, értelmében ugyanis a kifejezések, és nem az önmagukban vett ötletek, eljárások, működési módszerek, illetve matematikai műveletek részesülhetnek szerzői jogi védelemben.

Következésképpen, a „műnek” az irányelv értelmében vett fogalma szükségszerűen magában foglalja a szerzői jogi védelem tárgyának kifejeződését, amely lehetővé teszi, hogy azt kellő pontossággal és objektivitással azonosítani lehessen.

Ebben az összefüggésben a Bíróság megállapítja, hogy a pontos és objektív azonosítás lehetősége hiányzik egy élelmiszer ízének esetében.

Ezzel kapcsolatban a Bíróság kimondja, hogy ellentétben például az irodalmi művekkel, a festészeti és filmalkotásokkal, vagy a zeneművekkel, amelyek pontos és objektív kifejezések, egy élelmiszer ízének azonosítása lényegében ízérzeten és tapasztalatokon alapul, amelyek szubjektívek és változóak. Ez utóbbiak többek között a szóban forgó élelmiszert kóstoló személyhez kapcsolódó tényezőktől függnek, mint e személy kora, étkezési preferenciái, táplálkozási szokásai, valamint azon környezettől vagy kontextustól, amelyben e terméket megkóstolja.

Ezenfelül egy élelmiszer ízének pontos és objektív azonosítása, amely lehetővé tenné annak más, hasonló termékek ízétől való megkülönböztetését, nem lehetséges technikai eszközökkel a tudományos fejlődés jelenlegi állása szerint. E körülmények között a Bíróság azt a következtetést vonja le, hogy valamely élelmiszer íze nem minősíthető „műnek”, és ennél fogva nem részesülhet szerzői jogi védelemben az irányelv értelmében.

Így változik a szerzői jog
Az Európai Parlament még szeptember közepén szavazta meg a digitális egységes piac szerzői jogi szabályainak frissítését. Kötelező lesz a jogvédett anyagok cenzúrázása, azonban a kis és nem üzleti célű platformok mentességet kapnak

Véleményvezér

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban 

Nagy váltás Romániában.
Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok

Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok 

Nyílik az olló Lengyelország és Magyarország között.
Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak

Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak 

Az ukrán parancsnok fordulatot vár a háborúban.
Lázadás Trump ellen Grönland ügyében

Lázadás Trump ellen Grönland ügyében 

Még a republikánusok mindegyikének sem tetszene egy grönlandi invázió.
Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért

Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért 

Gazdaságpolitikai fordulatra volna szükség.
Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét

Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét 

Nem lesz olcsó az adófizetőknek a NER-es buli.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo