Országonként eltérő árképzést vezet be a világ nagy élelmiszergyártója

A svájci Nestlé, a világ egyik vezető élelmiszeripari cége az elemzők által vártnál kisebb bevétellel zárta az év első kilenc hónapját.

A Nestlé csütörtökön megerősítette előrejelzését, miszerint az idei évre 7-8 százalékos organikus bevételnövekedést vár.

A vállalat részvénye több mint 2,0 százalékos mínuszban állt csütörtökön 12.15 óra körül a zürichi tőzsdén.

A Brand Finance piackutató és üzleti tanácsadó vállalat októberben közzétett összegzése szerint a Nestlé a tizedik legértékesebb európai márka. A Nespresso márkaértéke nőtt a legnagyobb mértékben egy év alatt, 245 százalékkal, 2,8 milliárd euróra, és ezzel bekerült az 500-as klubba, Európa 500 legértékesebb márkái közé, rögtön a 219. helyre. Ugyancsak a Brand Finance adatai szerint a Nestlé a világ legértékesebb élelmiszer-márkája.

Magyarországon a Nestlé több mint 30 éve van jelen. A svájci vállalat Magyarországon három gyárában - Szerencsen, Diósgyőrben és Bükön -, illetve budapesti központjában összesen több mint 2900 embert foglalkoztat.

Október elején adták át a Nestlé kapacitásbővítő beruházását Bükön. A Nestlé mintegy 90 milliárd forintért bővítette hobbiállateledel-gyártó telephelyének kapacitásait, és így 280 új munkahelyet teremtett.

(MTI) 

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo