Most a pulykapénz is kevés – lélektani jelentősséggel bír a dolgozók jutalmazása

Különösen nehéz év volt az idei, nincs ez másként a cégek életében sem. A munkavállalók elismerése, megbecsülése most mindennél jobban a fókuszba került. Miként borította fel a járvány az év végi bónuszokat? Terveznek-e idén a vállalkozások év végi jutalmat, juttatást adni? Nem beszélve arról, mit terveznek 2021-re?

Érdekes lehet még a vezetők év végi premizálásának kérdése.

„Itt azt tapasztaljuk, hogy inkább a közeljövő – a tartós(abb) válságmenedzselés - került a fókuszba, ezért a hosszabb távú, 3-5 éves bónusztervek gyártásába és jó vezetők elkötelezésére koncentrálnak. Merthogy ne feledjük, 2020. arra is választ adott, hogy kik azok a vezetők, akik egy krízisben is képesek helyt állni" – mondja Túri Laura.

„Amit egyértelműen látunk, hogy összességében a cégek mélyebben a zsebükbe nyúlnak, hogy bónusz formájában megköszönjék ezt a rendkívüli, feszített évet”  – teszi hozzá a szakember.

Jövőre sem lesz jobb a helyzet?

A Profession.hu rendszeresen vizsgálja a hazai munkaerőpiacot, a koronavírus-járvány kitörésének évében nem kerülhetett más az állásportál év végi kutatásának fókuszába, mint a hazai dolgozók jövővel kapcsolatos várakozásai.

Lapunkkal megosztott felmérésük eredmény szerint a gyakorlati változásokkal kapcsolatban minden második válaszoló azt jósolta, még nem történik érdemi változás a munkavégzésben 2021-ben. Akik szerint viszont igen, azok úgy vélik, 2021-ben jellemző lesz az önállóbb és rugalmasabb munkavégzés, de alacsonyabbak lehetnek a fizetések és az egyéb dolgozói juttatások is.

A koronavírus járvány 2021-es fizetésekre gyakorolt hatásával kapcsolatban a hazai munkavállalók 6 százaléka növekedést, 37 százalékuk csökkenést, 44 százalékuk stagnálást vár. Az egyéb juttatások a dolgozók 38 százaléka szerint nem változnak, míg 5 százalékuk úgy gondolja, hogy növekednek, 40 százalékuk pedig, hogy csökkenni fognak kisebb-nagyobb mértékben.

 

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo