Mire elég ötezer forint emelés?

Emelkednek a fizetések Magyarországon, ugyanakkor azzal is szembe kell néznünk, hogy a minimálbért keresők számára csak alig néhány ezer forinttal nőt a bére, amiből egy családi strandbelépő is csak alig jön ki. Mutatunk azonban három olyan lehetőséget is, ahol jó helyet találhatunk ennek a pluszpénznek.

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A Központi Statisztikai Hivatal augusztus 22-én publikált legfrissebb adatai szerint, idén júniusban a bruttó átlagkereset 297,3 ezer forint volt, 14,4 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. (Igaz, minél nagyobb a cég, annál vastagabb a boríték.) Az idei év első hat hónapjában pedig a bruttó és a nettó keresetek egyaránt 12,5 százalékkal nőttek a tavalyi év azonos időszakához képest. Az átlagbérek tehát jelentősen emelkednek az idén, mégis fölmerülhet a kérdés, hogy mire elég 5 ezer forint, ha valakinek például csak ennyivel nő a havi jövedelme. Az tény, hogy egy családi mozizásra vagy egy közös ebédre nem biztos, hogy futja ebből. Van azonban néhány olyan lehetőség, ami anyagi biztonságot jelenthet nem csak számunkra, de családunknak is.

Kép: Fotolia

11 milliós nyugdíjkiegészítés

Szinte már a vízcsapból is az folyik, hogy az állami nyugdíjrendszer enyhén szólva sem rózsás kilátásai miatt, mindenkinek ajánlott egyénileg is félretenni idősebb korára. Főként, hogy a nyugdíjcélú öngondoskodási megoldásokat az állam is évi 20 százalékos adójóváírással – együttesen akár több százezer forinttal – támogatja.

Fontos tudni, hogy minél korábban kezdi el valaki a spórolást, annál kisebb havi összeget kell kigazdálkodnia ahhoz, hogy elérje a megtakarítási célját. Ha például egy 30 éves ember nyugdíjbiztosítást választ, és akár csak havi 5 ezer forintot félretesz, akkor – évi 6 százalékos hozammal és 3 százalékos értékkövetéssel számolva – a nyugdíjkorhatár elérésekor 11,3 milliót is felvehet - hívja fel a figyelmet a Vienna Life Biztosító.

Férfiak és nők fizetése: kiegyenlítődhetnének a különbségek
A 2020-ban diplomát szerző nők generációja lehet az első, amelyik már ugyanannyi fizetésért dolgozhat, mint férfi kortársai. Egy felmérés szerint a digitális képességek magas szintű elsajátítása és a tudatos karrierépítés lehetővé teszi, hogy közel 40 évvel korábban megszűnhessen a nemek közötti bérszakadék.
Azonban még egy 40 évesnek sem kell lemondania a 8 számjegyű vagyonról: havi 10 ezer forintot megtakarítva ő is 10 millió forint körüli összeghez juthat nyugdíjasként. A lényeg az, hogy bármilyen korban vagyunk is, nem szabad veszni hagyni a 20 százalékos állami támogatást, hiszen ezzel már néhány év alatt is milliókat gyűjthetünk össze.

Nyugati színvonalú egészségügyi ellátás

Szinte naponta jelennek meg hírek az állami egészségügy problémáiról, így nem meglepő, hogy több hazai kutatás szerint a dolgozók az egészségük megőrzését támogató béren kívüli juttatásokat kedvelik a leginkább. Mégis kevesen tudják, hogy a magánellátások – általában igen magas - költségeinek fedezésére már itthon is elérhetőek egészségbiztosítások. Ezek díját a biztosított havonta fizetheti, baj (azaz egészségügyi panasz) esetén pedig a biztosítója megszervezi és kifizeti számára a szükséges kivizsgálást, konzultációt és beavatkozást. Havi nagyjából 5 ezer forintért már elérhető olyan csoportos egészségbiztosítás, amely fedezi az orvosi call center, a szűrővizsgálatok, a diagnosztikai vizsgálatok (például a PET-CT, a CT és az MR), illetve a járóbeteg-szakellátás díjait is. Ráadásul a cégek adó- és járulékmentes juttatásként (a cafeteria keretében is) adhatják alkalmazottaik számára az egészségbiztosítást.

Tényleg dolgozni akarunk a nyugdíj mellett?
A magyaroknak alig több mint harmada vonulna teljesen vissza a nyugdíjkorhatár elérése után, ám a lehetőségek jóval szűkösebbek az elképzelésekhez képest: a megromlott egészségi állapot és a munkanélküliség gyakran meggátolja az időskori aktivitást. Az időben elkezdett takarékoskodás, és a megfelelő stratégia ugyanakkor hozzásegíthet az időskori anyagi biztonság eléréséhez.
Anyagi biztonság az egész családnak

Hazánkban évente közel 690 ezer orvosi ellátást igénylő baleset történik, amelyek gyakran súlyos anyagi veszteséggel járnak, hiszen egy baleset miatt tartósan kieshetünk a munkából, esetleg az egészségügyi ellátás vagy a rehabilitáció során adódhatnak extra kiadásaink. Bizonyára sokak számára meglepő, de a Központi Statisztikai Hivatal 2015-ös adatai szerint, otthoni balesetekben több mint kétszer annyian halnak meg (2015-ben 1759-en), mint a közúti közlekedési, a vasúti, a vízi és a légi balesetek során összesen. Van azonban olyan balesetbiztosítás, amely az egész családra (akár 10 főre is) megköthető, s több százezer forintos, vagy akár milliós nagyságrendű összegeket is fizet baleseti halál, maradandó egészségkárosodás, műtét vagy égési sérülés esetén.  Egy ilyen biztosítás például egy 8 tagú család – a szülők, a nagyszülők és a gyerekek – számára havi 5 ezer forintért elérhető, így egyszerre gondoskodhatunk akár házastársunk, gyermekeink és szüleink biztonságáról.

Véleményvezér

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata 

Orbán Viktor egyre nagyobbakat lódít egyre kevesebb sikerrel.
Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen

Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen 

Az ügyészség döntött Orbán Viktor feljelentése ügyében.
Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta

Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta 

Az új pápa előbb fogadta az ukrán elnököt, mint Orbán Viktort.
Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.
A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben

A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben 

A budapesti főpolgármester megdicsőült Strasbourgban.
A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte 

Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo