"Mindenhol romlott egy kicsit a helyzet"

Visszaállt az első negyedéves szintre a cégfelszámolások növekedési üteme májusban, az áprilisi jelentős lassulás csak átmenetinek bizonyult - derül ki az Opten cégadatbázisának számaiból. A regionális megoszlás még mindig jelentős eltéréseket mutat. A cégalapítási kedv meglódult, idén először növekedett az új alapítású vállalkozások száma az egy évvel korábbihoz képest.

Májusban gyorsult a felszámolás alá kerülő vállalkozások számának emelkedése: 1512 cég jutott erre a sorsra, s ez 8,7 százalékkal több, mint egy éve. Az egy évvel korábbinál 121-gyel, az egy hónappal korábbinál pedig 116-tal több céget döntöttek be a hitelezők - derül ki az Opten céginformációs szolgáltató jelentéséből. „A májusi adatok alátámasztják az előző havi kedvezőbb számokkal kapcsolatos óvatosságunkat; májusban látványosan visszatértünk az első negyedévre jellemző trendhez" - értékelte a legfrissebb adatokat Csorbai Hajnalka, az Opten stratégiai igazgatója.

A cégbedőlések regionális megoszlása jelentős szórást mutat, de az első négy hónaphoz képest mindenhol romlott egy kicsit a helyzet. Ahol a tendencia még növekedést mutatott - a Közép-Magyarország régióban és az ország keleti felében -, ott a növekedés üteme gyorsult, ahol már a lassulás a jellemző - általában a Dunántúlon -, ott most kisebb ütemben esett vissza a felszámolások száma, mint korábban. A legrosszabb a helyzet a Dél-Alföld és az Észak-Magyarország régióban, itt 22, illetve 23 százalékkal több céggel szemben kezdeményeztek fizetésképtelenségi eljárást a hitelezők, mint a tavalyi év azonos időszakában. Nagy súlyánál fogva rontja az országos átlagot a központi régió is, itt 16 százalékkal több felszámolás indult májusban, mint tavaly.

Továbbra is igaz, hogy mind több cég tulajdonosa dönt a társaság bezárása mellett. Az ötödik hónapban 1252 cég tulajdonosai indítottak végelszámolást, ami 245-tel, illetve 24,3 százalékkal több, mint tavaly májusban. „Idén már 700 céggel többnél indult végelszámolás, mint tavaly, és a növekedés üteme is gyorsul, ezért nem kizárt, hogy év végére akár már 15 000 cég megszüntetéséről dönthetnek a tulajdonosok - mondja az Opten stratégiai igazgatója.

Bejöttek az Opten stratégiai igazgatójának várakozásai, ebben az évben ugyanis májusban először alapítottak több céget, mint egy évvel korábban. Az ötödik hónapban 3516 új alapítású vállalkozást jegyeztek be, ami a korábbi folyamatos csökkenéssel szemben már 6,8 százalékos növekedés. Az év elejétől hónapról hónapra lassult az új bejegyzések számának csökkenése, áprilisban már csak 91-gyel maradt el az egy évvel korábbitól, májusban pedig már 223-mal több volt az új bejegyzés, mint egy évvel ezelőtt. „Az idei trend alapján megjósolható volt az új cégalapítások növekedésbe fordulása, ami nem feltétlenül kedvező jelenség" - mondta a stratégiai igazgató. Az Opten adatai szerint ugyanis az új cégek között nagy számban bukkannak fel olyanok, amelyek vagy az alapító személye, vagy a székhely címe alapján kapcsolatba hozhatók korábban csődbe jutott vállalkozásokkal.

Véleményvezér

Hol a legjobb gyereket nevelni? Nem fértünk be az első húszba

Hol a legjobb gyereket nevelni? Nem fértünk be az első húszba 

A kormány 12 éve hirdette meg családbarát programját. Sok eredmény nem látszik.
10-12 órát is kell várni egy kórház sürgősségi osztályán

10-12 órát is kell várni egy kórház sürgősségi osztályán 

Elképesztő kórházi fényképet közölt egy Facebook tag. Reméljük csak rémhír, vagy hamisítvány, de nem annak tűnik.
Szépen nőtt a magyar fizikai munkások kereseti lehetősége Ausztriában

Szépen nőtt a magyar fizikai munkások kereseti lehetősége Ausztriában 

Ausztriában jószerivel nem található olyan vendéglátóhely, ahol ne hallhatnánk magyar szót. A kormányzati sikerjelentések ellenére ismét nő a külföldön dolgozó magyarok száma.
Ilyet még nem láttunk, amikor mindenki előre néz, csak a magyarok hátra

Ilyet még nem láttunk, amikor mindenki előre néz, csak a magyarok hátra 

A világjárvány idején az emberek visszafogták autóvásárlásaikat Európában. Az elmaradást mindenütt pótolják, kivétel nálunk.
Pert nyert Hadházy Ákos az állam ellen

Pert nyert Hadházy Ákos az állam ellen 

A független képviselő különös módon, de úgy tűnik egyedül több borsot tör Orbán Viktor orra alá, mint az egész ellenzék együttvéve.
Nincs pénze a gazdáknak, csak féláron veszik tőlük a búzát és a kukoricát

Nincs pénze a gazdáknak, csak féláron veszik tőlük a búzát és a kukoricát 

Úgy tűnik az idén egyedül a repcetermelők számíthatnak nyereségre.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo