Magyarországon erősít egy fintech cég

A Revolut magyar nyelvű ügyfélszolgálat létrehozását és hazai IBAN-számlaszám létrehozását tervezi, így bankkártyás feltöltés mellett átutalással is olcsón kezelhetik egyenlegüket a felhasználók.

Karol Sadaj, a cég lengyelországi országmenedzsere a Világgazdaságnak elmondta, a múlt hónapban már csaknem százmillió eu­ró értékű tranzakciót bonyolítottak le a ma­gyarországi Revolut-felhasználók, akiknek a száma meghaladta a negyedmilliót. Hozzátette: a cég Magyarországra már nemcsak Kelet-Közép-Európa részeként, hanem önálló piacként tekint.

(Fotó: depositphotos.com)

A londoni központú pénzügyi cé­get a nagybankok alternatívájaként hívták életre 2015-ben. A Revolut eleinte azzal vonzotta az ügyfele­ket, hogy a közvetítésével bank­közi árfolyamon lehetett a pénzt utalni és költeni, de ma már olyan szolgáltatásokat is nyújt, mint a ju­talék nélküli tőzsdei szolgáltatás vagy a kriptodeviza-váltás.

250 ezer magyar felhasználó

A nulláról indulva négy év alatt ért el 8 millió embert Európában a Revolut, a magyar piac növekedéséről pedig a szakember kifejtet­te: míg augusztusban 20 ezer új ügy­felet szereztek, addig novemberben már eddig is több mint 30 ezret, és ezzel a hazai Revolut-tábor ma már több mint 250 ezer tagú. Egyre magasabb az átlagéletkor, a nyárvégi 33 év mos­tanra 35 évre kúszott fel, bő 10 ezer felhasználó pedig 50 év feletti. A ha­zai ügyfelek a múlt hónapban már 96 millió euró, mintegy 32 milliárd forint értékű tranzakciót bonyolítottak le, ez az összeg januárban még csak 12 millió euró, 4 milliárd fo­rint volt. Az országmenedzser szerint a magyarországi pénzügyi szektor innovatív, ráadá­sul helyben is versenyképes fintech megoldások érhetők el, a piac alkal­mas technológiai alapú pilotprogramok tesztelésére.

A Revolutba már mintegy 340 millió dollárt fektettek be olyan kockázatitőke-befektetési társa­ságok, mint az Index Ventures, a Ríbbit Capital, a Balderton Capi­tal vagy a DST Global.

Véleményvezér

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött 

A németek keményebbek lennének Moszkvával.
A bíróság betiltotta a kormánypropagandát

A bíróság betiltotta a kormánypropagandát 

Elharapódzott a hazudozás.
Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t

Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t 

Putyin keménykedik Venezuela ügyében.
Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat

Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat 

A gyűlöletet könnyű szítani.
Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál

Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál 

Milliárdok folytak a kanálisba.
Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül?

Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül? 

Oroszország hatalmas hadi készleteket halmoz fel, de ki ellen?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo