Magyarország a harmadik helyen – mi történt a mamutszektorban a járvány alatt?

Bár Közép- és Kelet-Európa 500 (CEE Top 500) legnagyobb vállalatának árbevétele 2020-ban - az előző évhez képest 3,3 százalékkal 667 milliárd euróra csökkent, az érintett cégek jól alkalmazkodtak a járványhelyzethez.

Az összesített forgalom alapján a régiós országok listáját a lengyel cégek vezetik, a második helyen a cseh, a harmadikon a magyar vállalkozások állnak. A korábbi évekhez hasonlóan az olaj- és energiaipari, gyógyszeripari, autóipari vállalatok mellett a kereskedelemben érdekelt cégek adták a forgalom döntő hányadát. A térség legnagyobb vállalata továbbra is a lengyel olajmamut, a PKN Orlen, utána a cseh Skoda Auto, majd a szintén lengyel kiskereskedelmi óriás, a Jeronimo Martins következik a sorban.

A magyar nagyvállalatok közül csak a Mol és az Audi Hungaria fért bele a TOP 10-be és szintén 2 cégnek, az MVM Energetika Zrt-nek és a Robert Bosch Elektronika Gyártó Kft-nek sikerült bejutnia a TOP 20 közé. A TOP 20 felett 100-ig, már több magyarországi céggel találkozhatunk, többek között az MVM csoport további leány vállalatai is helyet kaptak. Összességében, az előző évvel összehasonlítva, a rangsorváltozások elég jól lekövetik bizonyos szektorok pandémia általi érintettségét is.

(Fotó: Pixabay)

A koronavírus-járvány világszerte komoly változásokat eredményezett 2020-ban és rengeteg vállalkozás teljesítményét negatívan érintette. Összességében a közép-kelet-európai gazdaságok és az ottani nagyvállalatok jól kezelték a pandémiás helyzetet és alkalmazkodtak a kedvezőtlen piaci helyzethez - derül ki a Coface hitelbiztosító CEE Top 500 című elemzéséből, amely tizenharmadik alkalommal rangsorolta a régió legnagyobb vállalatait megelőző évi árbevételük alapján.

Válságálló óriásvállalatok

A járványhatás miatt ugyan tavaly csökkent az 500 legnagyobb régiós vállalat árbevétele, de a visszaesés csekély mértékű volt. A Coface-elemzés szerint Közép- és Kelet-Európa 500 legjelentősebb vállalatának árbevétele 667 milliárd eurót tett ki 2020-ban, ami 3,3 százalékkal marad el az egy évvel korábbi összegtől. Az egy vállalatra jutó átlagos forgalom 1,33 milliárd euróra csökkent a korábbi közel 1,4 milliárd euróról.

“A forgalom- és nyereségcsökkenés a járványhatás miatt következett be, de az eredmények jól mutatják a régiós gazdaságok és nagyvállalatok ellenállóképességét és növekedési potenciálját” - mondta Jarosław Jaworski, a Coface közép- és kelet-európai vezérigazgatója.
Régiós sorrend

Az országok sorrendjét a korábbi évek eredményeinek megfelelően Lengyelország vezeti. A listán szereplő 500 cég 32 százaléka, összesen 161 vállalat lengyelországi székhelyű, s az összesített árbevételük meghaladta a 258 milliárd eurót, ez 0,1 százalékos csökkenést, gyakorlatilag stagnálást jelent.

Az egy lengyel társaságra jutó átlagos forgalom 1,6 milliárd eurót tett ki. Csehország zárta a második helyen a 2020-as évet, 77 céget delegált a listára, amelyek összforgalma elérte a 102 milliárd eurót. Magyarországé a harmadik hely, 68 nagyvállalattal. Ezeknek az összesített forgalma 1,1 százalékkal mérséklődött.

A mamutszektoroké a forgalom fele

A Coface ágazatonként is rangsorolta a régiós vállalatokat, ebből az összevetésből pedig az látszik, hogy a három legjelentősebb szektor,

  • az olaj-, ásványi- és vegyianyag-, műanyag- és gyógyszeripar,
  • az autóipar és a szállítmányozás,
  • valamint a kereskedelem
képviselői adták tavaly a teljes forgalom 54 százalékát. A listavezető olaj-, ásványi- és vegyianyag-, műanyag- és gyógyszerágazat, a szektorban érdekelt 89 vállalat összárbevétele megközelítette a 134 milliárd eurót. A második helyen az autóipari és a szállítmányozási szektor áll 84 céggel, teljesítményüket nagyban befolyásolták a járvány miatt elrendelt korlátozások és a globális chiphiány, amelynek eredményeként az új járművek eladása világszerte 14 százalékkal, Európában 20 százalékkal csökkent. Ugyanakkor a Coface szakértői kiemelték, hogy a régiós autóipar továbbra is versenyképes és a korábbi évek beruházásainak köszönhetően jó pozícióból indul a járvány utáni fellendülésben.

A szektorok szerinti bontás alapján a kereskedelmi ágazaté lett a harmadik hely, 70 társasággal. Jarosław Jaworski erről az ágazatról azt mondta: „A régió viszonylag jó teljesítményéhez hozzájárult a háztartások fogyasztása, amely 2020 második felében a munkaerőpiac jó állapotának köszönhetően fellendülésnek indult. Ugyanakkor, az emelkedő munkavállalói bérek és a visszatérő munkaerőhiány negatív nyomást gyakorolt a realizálható árrésekre. Az iparág legnagyobb szereplőinek forgalma összességében így is 102 milliárd euróra, - az előző évhez képest közel 10 százalékkal emelkedett.

A vállalatok sorrendjét továbbra is a PKN Orlen, lengyel olajvállalat vezeti közel 19 milliárd eurós forgalommal, ami egyébként több mint 20 százalékos csökkenést jelent 2019-hez képest. Második a cseh Skoda Auto lett 16 milliárd euróval, a harmadik pedig a lengyel kereskedelmi nagyvállalat, a Jeronimo Martins 13,4 milliárd euróval. A top 10-ben a magyar vállalatok közül a Mol (11.022 milliárd euróval), valamint az Audi (7,5 milliárd euróval) kaptak helyet, de 5 milliárd euróval befért a TOP 20-ba az MVM Energetika Zrt és 4,36 milliárd euróval a Robert Bosch Elektronika Gyártó Kft is.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo