Lebukott a számlagyár - több százmilliós kárt okoztak

Vádemelési javaslattal adta át a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészségnek azt az ügyet, amiben egy fiktív számlák kiállításával foglalkozó bűnszervezet több mint 700 millió forint kárt okozott a költségvetésnek.

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A NAV azt közölte hétfőn az MTI-vel, hogy még 2018-ban országos akcióban számolta fel a dunántúli bűnszervezetet, amely valós tevékenységet nem végző, strómanok vezette cégek nevében állított ki valótlan tartalmú számlákat.

A NAV nyomozói 2018-ban IT-szakemberek, revizorok és járőrök támogatásával 56 helyszínen tartottak házkutatásokat és lefoglalásokat. A kiterjedt nyomozásban - az onlineszámla-rendszer adatait is felhasználva - 25 számlakiállító és több mint 40 számlabefogadó társaságot sikerült azonosítani.

depositphotos.com

A szervezet felszámolásakor a nyomozók több mint egymilliárd forint értékben ingatlanokat, bankszámlákat zároltak, és gépkocsikat, ékszereket, befektetési aranyat foglaltak le, csaknem 250 millió forintot pedig önként térítettek meg a gyanúsítottak.

A párhuzamosan zajló adóvizsgálatokban és sikeres végrehajtási eljárásokban is befolyt félmilliárd forint az államkasszába, így az okozott kár teljes egészében megtérült.

A szervezet irányítóinak bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt kell felelniük. A szervezet irányítói akár 20 év börtönt is kaphatnak.

(MTI)

Véleményvezér

Élve fejeztek le egy magyart az oroszok

Élve fejeztek le egy magyart az oroszok 

Miért hallgat a magyar kormány, amikor az oroszok gyilkolnak magyarokat?
A lengyel gazdaság száguldása hatalmas égés a magyar gazdaságpolitika számára

A lengyel gazdaság száguldása hatalmas égés a magyar gazdaságpolitika számára 

A munkavállalók a lábukkal szavaznak.
Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata 

Orbán Viktor egyre nagyobbakat lódít egyre kevesebb sikerrel.
Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen

Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen 

Az ügyészség döntött Orbán Viktor feljelentése ügyében.
Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta

Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta 

Az új pápa előbb fogadta az ukrán elnököt, mint Orbán Viktort.
Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo