Komoly veszélyben a családi cégek

A hazai kkv-szektort meghatározó családi vállalkozások többségét közel egy időben, a rendszerváltást követően alapították, emiatt a vezetőket érintő generációváltás problémája is egy hullámban, a következő öt év során éri el őket. Márpedig a nemzetközi tapasztalatok szerint a családi vállalkozások kétharmada nem él túl egy ilyen váltást, egy ekkora mértékű, az egész szektorra kiterjedő bedőlés pedig komoly gazdasági és társadalmi kockázatot rejt.

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

Bár a magyar jogrend nem ismeri a családi vállalkozás fogalmát, a GDP 70-72%-át és a foglalkoztatottság közel felét biztosító kis- és középvállalkozói szektort jelentős mértékben meghatározza ez a vállalkozási típus. Gazdasági jelentőségét jól mutatja, hogy a 2008-as válság idején készült felmérések szerint a családi vállalkozások munkahelymegtartó ereje felülmúlta minden más társaságtípusét. Ezért is jelenthet a magyar gazdaság számára komoly kockázatot, hogy a családi vállalkozások nagy részét közel azonos időszakban, a következő öt évben érinti majd a vállalatvezetői generációváltás problémája.

Kép:Pixabay

„Az Európai felmérések azt mutatják, hogy a családi vállalkozások közel kétharmada megy tönkre az első vezetői generációváltást követően. Mivel Magyarországon a családi vállalkozások többsége a rendszerváltást követő években alakult, komoly hiányt eredményezne a hazai termelésben és szolgáltatásban, egy, az európai trendekhez hasonló „bedőlési” hullám” – hívja fel a figyelmet dr. Heidrich Balázs, a Budapesti Gazdasági Egyetem Pénzügyi és számviteli Karának dékánja.

Azért vannak, akiknek akár többszáz évig sikerült túlélni, nem kis sikerrel.

Külön kéne kezelni

„A probléma megoldásához sürgető lenne Magyarországon is definiálni a családi vállalkozások fogalmát, biztosítani kellene a megfelelő jogi és pénzügyi feltételeket az akadálytalan vállalkozásátadáshoz, valamint átfogó adatgyűjtést és kutatásokat kellene indítani a megfelelő szakpolitikai döntések és szabályozások előkészítéséhez. A folyamat az EU több tagországában már elkezdődött: a pénzügyi szakemberek azon dolgoznak, hogy megkülönböztetve más vállalkozási formáktól, külön adókulcs alá kerüljenek a családi vállalkozások” – teszi hozzá a BGE dékánja.

Miben más?
A családi vállalkozások – egyebek mellett – a tekintetben térnek el az egyéb gazdasági társaságoktól, hogy a vállalkozás a család egzisztenciájának is a biztosítéka. Érdemes megkülönböztetni „lehetőségorientált” és „kényszer szülte” családi vállalkozásokat, amelyek növekedés iránti motivációjukban, innovációra való képességükben, a professzionalizációra, nemzetköziesedésre való hajlandóságukban markánsan különböznek egymástól.
Tudatosan felkészülni

A hazai vállalkozói generációváltás támogatására a BGE a Magyar Gyáriparosok Országos Szövetségével közösen nemzetközi partnerekkel együttműködve 2014-ben létrehozta az INSIST – INtegrational Succession in SMEs’ Transition (A generációváltás problémái a kkv-k vezetésében) című kétéves projektet, amelynek célja egy, kifejezetten a vállalatvezetőket az irányítás átadására felkészítő képzés kialakítása.

A szakmai együttműködés keretében április 28-29-én és május 12-13-án a BGE és az MGYOSZ ingyenes szakmai műhelysorozatot tart, amelyen a vállaltvezetők az irányítás zökkenőmentes átadásához szükséges stratégiai, humánerőforrás menedzsment, pénzügyi, adózási, és mentorálási ismereteket szerezhetnek.

Generációs gond is

A Budapesti Gazdasági Egyetem emellett a fiatal generációra is fókuszálva tavaly vállalkozásfejlesztési mesterszakon kifejezetten családi vállalkozást átvevő hallgatók számára indított képzést. „A rendszerváltáskor induló vállalkozók a szakmai ismereteikre alapozva vágtak bele vállalkozásaikba, vezetői, pénzügyi ismereteik nem igazán voltak. A jelenlegi generáció már gazdasági intézményekben tanulja a fejlett vállalatvezetést, így a generációs feszültség mellett vezetésszakmai nézetkülönbségek is megjelennek. Ugyanakkor a családi vállalkozások működésének hosszú távú biztosításához, versenyképességük megőrzéséhez szükségük van a fejlett üzleti szemlélet bevezetésére” – teszi hozzá Heidrich Balázs, a BGE dékánja.

Így lesz biztonságban a családi vagyon
A felelős vállalkozó családok egyedi alapelvek és szabályrendszerek felállításával gondoskodnak arról, hogy a változások forgatagában a családi vagyon biztonsága garantált legyen. Ennek leginkább rendezett formája a családi alkotmány. Szakértőnk mintával segít, hogy elkészíthessünk a sajátunkat.
 

Véleményvezér

Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét

Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét 

Nem lesz olcsó az adófizetőknek a NER-es buli.
Féláron a kígyóuborka, igaz Spanyolországba kell érte menni

Féláron a kígyóuborka, igaz Spanyolországba kell érte menni 

A kígyóuborka feliratkozott a történelembe.
Az új balhé Európában a Mercosur-megállapodás

Az új balhé Európában a Mercosur-megállapodás 

Mi folyik a színfalak mögött?
Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta

Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta 

Donald Trump levele Orbán Viktor miniszterelnöknek.
Hátrahagyják sebesültjeiket az oroszok

Hátrahagyják sebesültjeiket az oroszok 

Hatalmas és nehézkes az orosz hadsereg, kárt okozni főleg a tömegével tud, nem pedig a csapások precizitásával.
A lengyeleknek sikerült, hazatérnek az egykori kivándorlók

A lengyeleknek sikerült, hazatérnek az egykori kivándorlók 

A lengyelek sikeresen zárkóznak fel Nyugathoz.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo