Inkább költöznek a vállalkozók, mint hogy profilt váltsanak

Úgy tűnik, nyitottak a hazai vállalkozások az újra – ez derült ki a K&H felméréséből, amely arra kereste a választ, hogy mennyire gondolkodnak meglévő üzletük fejlesztésében vagy új üzlet nyitásában a kkv-k.

A vállalkozásösztönző program keretében a bank felmérte, hogy ígéretes üzleti lehetőség láttán vajon szívesen belevágnak-e új tevékenységbe a cégek, nyitottak-e arra, hogy akár más városban, országrészben bővítsék működési területüket. „Az eredmények igen biztatók, hiszen az 500 hazai kkv megkérdezésén alapuló felmérés szerint minden harmadik cég kész arra, hogy profilt váltson vagy más településen is kiterjessze tevékenységét. Az újításra nyitott cégek válaszaiból úgy tűnik azonban, hogy a vállalkozók jobban ragaszkodnak meglévő tevékenységükhöz, mint a városhoz, amiben működnek: míg a változásra kész cégek közel fele (49%) mondta, hogy ugyanolyan, vagy hasonló profilú vállalkozásba akár másik településen is belefogna, teljesen új tevékenységbe (akár ugyanott, akár másik településen) mindössze a vállalkozók 24 százaléka vágna bele” – mondta el Kovács Viktor Zoltán, a K&H kkv marketing főosztály vezetője.

Kép: K&H

A hazai kkv-knak azonban nemcsak a lakossági igények kiszolgálása a cél, hiszen a felmérés arra is rámutatott, hogy a szektor legalább fele számára a B2B piac, azaz a cégek közötti értékesítés is fontos szerepet kap. „A lakossági igényfelmérésnek és a program oldalán elérhető lokális környezeti és gazdasági adatoknak köszönhetően remélhetően azok a cégek is sikeresebben vághatnak bele vállalkozásuk bővítésébe, akik közvetlenül a lakosság számára értékesítenek, és azok is, akik más cégek számára kínálnak terméket vagy szolgáltatást” – hangsúlyozta ki Kovács Viktor Zoltán.

Kép: K&H

Családi vállalkozásból is lehet világcég
Nem csak kicsi, lokális piacot kiszolgáló cégek lehetnek a családi vállalatok. Számos cég működik akár globálisan is, amik száz százalékig az alapító és családja kezében vannak. Az alábbiakban a Dyson nyomán összegyűjtöttünk néhány tippet az ambiciózus vállalkozóknak, akik nagyban gondolkoznak, de azért a családban tartanák az ügyeket.

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo