Jobban bízunk a férfi vezetőkben

Magyarországon a vállalatvezetők 97 százaléka férfi, a munkavállalók többsége mégsem gondolja, hogy a munkahelyén több női vezetőre lenne szükség. Még a nők háromnegyede sem akar egy másik nő irányítása alatt dolgozni a Randstad 2013 tavaszi felmérése szerint.

Amíg elvekről van szó, a magyarok 83 százaléka hisz a nőkből és férfiakból álló, vegyes vezetői csoportok hatékonyságában – a gyakorlatban azonban már kevésbé bízunk a női menedzserekben a Randstad 2013 tavaszán készített Workmonitor felmérése szerint. Míg globális szinten nagyjából ugyanannyian tartják alkalmasnak a vezetői szerepre a férfiakat és a nőket, nálunk viszonylag nagy a különbség: a férfiakra 41 százalék voksolna, míg a nőket mindössze 26 százalék tartja rátermettebbnek.

Hasonlóan nagy a különbség abból a szempontból is, hogy milyen nemű vezető irányítása alatt dolgoznánk. Bár csak a felmérésben részt vevők 49 százaléka mondta ki egyértelműen, hogy inkább férfit választana felettesének, a megkérdezettek nagy többsége (77 százaléka) nem szívesen dolgozna egy női menedzserrel. Maguk a nők is hasonlóan vélekednek: csak 25 százalék szeretne női vezetőt, míg 48 százalék inkább egy férfi főnöknek dolgozna.

Eleve hátrányból indulnak a nők

Bár kevés a női vezető Magyarországon – az ügyvezető igazgatók között mindössze 3,4 százalék az arányuk –, a Randstad Workmonitor adatai alapján a magyarok 75 százaléka mégsem gondolja, hogy saját munkahelyén több nőre lenne szükség a vezetőségben. A megkérdezettek többsége ráadásul úgy nyilatkozott, hogy a jelenlegi munkahelye sem támogatja a nőket a vezetői pozíciók megszerzésében.

„A felmérésben részt vevők 53 százaléka nyilatkozott úgy, hogy a részmunkaidő gátolja a karrierépítést, míg 76 százalék mondta, hogy vezetői szinten csak teljes munkaidőben lehet dolgozni a munkahelyén. Összességében ez

Jó tanácsok női vezetőknek
Hogy sikeres nő, az nem kétséges. Szűts Ildikó az OTP kommunikációs igazgatója volt korábban vezérigazgató, de magánvállalkozó is. Egy fórumon saját tapasztalatait osztotta meg a női vezetés, család és karrier problémákkal kapcsolatban.
tovább nehezíti a hölgyek előrelépését, hiszen a részmunkaidő inkább rájuk jellemző, sokan például a gyermekszülést követően választják ezt a megoldást a munka és a magánélet egyensúlyának megőrzéséért” – magyarázta Baja Sándor, a Randstad Hungary ügyvezető igazgatója.

Nem akarunk női kvótát

Norvégiában 2008-tól lépett érvénybe a női kvóta (a részvénytársaságok vezetőségében legalább 40%-ban kell nőket alkalmazni). Az intézkedés hatása a Randstad Workmonitor adatain is látszik, az országban például nagyjából azonos a női és férfi vezetők elfogadottsága. Bár a felmérés szerint a magyarok többsége nem hiszi, hogy a kvóta a megfelelő eszköz a női vezetők arányának növelésére, egy tavaly novemberben elfogadott uniós irányelv értelmében 2020-ra hazánkban is legalább 40 százalékban nőket kell alkalmazni a 250 főnél több alkalmazottat foglalkoztató tőzsdei vállalatok igazgatótanácsában a nem ügyvezetői feladatokat ellátó tagok között.

40 százalék a minimális cél
A női vezetők számának növelésével kapcsolatos legújabb és sok vitát kiváltó intézkedés, hogy az Európai Bizottság 2012. november 14-én elfogadott jogszabálya szerint 2020-ra a tőzsdén jegyzett cégek vezetői körében (kivéve az ügyvezetői pozíciót) a 40 %-ot el kell érnie a nők arányának. A testület megállapította, hogy a Budapesti Értéktőzsde BUX indexében szereplő cégek felügyelő bizottságaiban 5,3 százalék részesedésük, ami elmarad az unió egészének 13,7 százalékos átlagától. Ráadásul – a 2012 novemberi adatok alapján – a felügyelő bizottsági elnökök és a vezérigazgatók között egyetlen nő sincs hazánkban. Ezek alapján jól látható, hogy a férfiak vezetői szerepekben igencsak felülreprezentáltak. Valószínűsíthető, hogy a jövőben a hölgyek szerepe nőni fog, bár az elmúlt 5 év csak lassú növekedést vetít előre.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo