Jó tanácsok a céges tárhely bérléséhez

Céges honlapot szeretnénk? Magunk is kivitelezhetjük, de néhány apróságra oda kell figyelnünk, többek között a tárhelyválasztásra is. Szakértőnk ad néhány tanácsot!

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

Céges honlapunk egyik nélkülözhetetlen eleme: a webtárhely

A mai világban kevés olyan embert találunk, akinek valamilyen célból ne lenne szüksége honlapra. Tervezhetjük személyes blog indítását, készíthetünk esküvői meghívót honlap formájában, vagy üzemeltethetünk céges webáruházat is. Számos példát említhetnénk, de az biztos, hogy honlapra sokunknak szüksége van.

Mit ad a dizájn?
Sok kkv életében a dizájn a mai napig a prioritási lista vége felé áll, pedig ha jó, az komoly versenyelőnyt jelent. A megjelenés nemcsak a szépségről, átláthatóságról és a felhasználói élmény fokozásáról szól,  hanem sokat elárul szervezetünk gondolkodásáról és versenyképességéről is.
Miután teljesen kikristályosodott bennünk az ötlet, meg is kell valósítanunk a weboldalt. Ehhez szükség lesz egy domainnévre, igénybe kell venni egy webtárhely-szolgáltatást, majd elkészíteni a honlapot.

Mindez egyszerűen hangzik, és tulajdonképpen az is, de nem árt néhány dolgot figyelembe venni. Például egyáltalán nem mindegy, hogy milyen domainnevet választunk, viszont néhány alapvető kritérium betartásával megtalálhatjuk a megfelelő nevet, melyet utána be is kell regisztrálnunk.

Ha ezzel megvagyunk, akkor már jó úton járunk az első saját honlapunk felé, hiszen megvan a cím, ahol elérhetnek minket, de mégis mit fognak ott találni a látogatók? Azt szeretnénk, hogy a honlapunk jelenjen meg, azonban a feltöltött tartalmat valahol tárolni is kell, ezért szükségünk lesz egy webtárhelyre.

Kép: Pixabay

Mi is az a webtárhely?

A webtárhely tulajdonképpen egy egységnyi méretre elkerített lemezterület egy szerveren, ahová fel tudjuk tölteni honlapunkat. Ha van saját szerverünk, akkor ezt magunknak is kivitelezni tudjuk, de talán ez fordul elő ritkábban. Ellenkező esetben igénybe vehetünk webtárhely-szolgáltatást különböző hostingszolgáltatóktól, így ők biztosítják számunkra a helyet honlapunk tartalmának tárolására.

Minderre azért van szükség, mert a weboldal önmagában nem tud megjelenni, a böngésző a tárhelyre feltöltött tartalmat jeleníti meg honlap formájában a látogatók számára. Ez azt jelenti, hogy az információkat, képeket, videókat, azaz minden tartalmat a webtárhelyre fogunk feltölteni, tulajdonképpen így jelenik majd meg a weboldalunk a választott és regisztrált domainnéven.

Bármilyen oldalt tervezünk, az egyszerű statikus weboldalaktól a komplex honlapokig mindenkinek szüksége van webtárhelyre, ami nem csupán a weboldal, de a céges levelezés kiszolgálását is biztosítja. Miután tudjuk, hogy szükségünk van webtárhelyre, azt kell még eldöntenünk, hogy melyik szolgáltatónál vegyük igénybe, valamint mégis milyen és mekkora csomagot válasszunk.

Mire figyeljünk?

Szolgáltatóválasztásnál érdemes figyelembe venni a következőket:

  • Technikai támogatás
Amennyiben problémánk merülne fel, vagy hibát észlelünk a szolgáltatásban, tudunk-e élő emberrel kommunikálni, milyen gyorsan reagálnak, munkaidő után vagy hétvégén milyen lehetőségeink vannak a kapcsolatfelvételre? Ez egy kritikus pontja lehet a választásnak, hiszen a problémák mielőbbi elhárítása nagyobb kiesésektől óvhat meg minket az oldal működésében és a bevételeinkben egyaránt.
  • Biztonság
Érdemes tisztában lennünk azzal, hogy a szolgáltató saját tulajdonában vannak-e a használt szerverek vagy bérli őket, valamint van-e 24 órás felügyeletük. Áramszünet esetén van-e tartalék áramforrásuk? Tehát nem árt meggyőződnünk róla, hogy adataink teljes biztonságban lesznek.
  • Pluszköltség
Nézzünk utána, hogy a csomag havi vagy éves díján felül kell-e majd pluszköltségekre számítanunk, nehogy meglepetések érjenek minket a számla érkezésekor.

A számunkra megfelelő csomagot pedig a következők alapján válasszuk meg:

  • Honlapunk típusa
  • Oldalainak mérete
  • Feltölteni kívánt fájlok típusa
  • Várt látogatók száma
  • Jövőbeli fejlesztési tervek
Természetesen nem mindegy, hogy egy statikus, ritkán frissülő, csupán szöveget tartalmazó céges bemutatóoldalt szeretnénk készíteni, vagy egy videókkal tarkított, napi több ezer látogatót számláló webáruházat. Ezektől függően tudjuk eldönteni, hogy mekkora tárhelyre van szükségünk. Érdemes a kezdeti igényhez képest kicsit nagyobbat választani a fejlesztéseket, bővítéseket figyelembe véve, de természetesen a későbbiekben is van lehetőség nagyobb csomagra váltani.

Akinek pedig egy webtárhelynél már eleve többre van szüksége, annak ajánljuk figyelmébe a VPS, azaz virtuális szerver szolgáltatást, vagy a szerver hosztingot. A lényeg, hogy tudjuk hol tárolni adatainkat, és még közelebb kerüljünk ahhoz, hogy a nyilvánosság elé hozzuk első, saját honlapunkat.

Szerző:

Csapó Gergely

Rackhost Zrt. alapítója és vezérigazgatója

Szerzőnkről:
Csapó Gergely 17 éve sikeres sorozatvállalkozó. Közgazdász végzettséggel, programozói és IT projektmenedzseri tapasztalatokkal rendelkezik, több IT vonatkozású céggel a háta mögött. Jelenleg többek között a Rackhost Zrt. online infrastruktúra-szolgáltató alapítója és vezérigazgatója, mely a domain- és tárhely-szolgáltatói szektor egyik meghatározó szereplője. Gergely a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Karán vállalkozásfejlesztés témájú kurzusokat tart, továbbá elnöke a Dél-alföldi Startup Egyesületnek, és ötletgazdája a SzegedTech és SzegedBoost technológiai, illetve startup vállalkozások létrejöttét ösztönző rendezvénysorozatoknak.

Véleményvezér

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.
Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen

Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen 

Nem jött össze Trumpnak a korlátlan hatalom igénye.
Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban 

Nagy váltás Romániában.
Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok

Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok 

Nyílik az olló Lengyelország és Magyarország között.
Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak

Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak 

Az ukrán parancsnok fordulatot vár a háborúban.
Lázadás Trump ellen Grönland ügyében

Lázadás Trump ellen Grönland ügyében 

Még a republikánusok mindegyikének sem tetszene egy grönlandi invázió.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo