Jó hírt közölt a Richter

Árfolyamhatás nélkül, a működési környezet változatlansága esetén idén 10 százalékkal nőhet a Richter nyeresége forintban számolva, az árbevétel növekedése biztosan kétszámjegyű lesz - mondta Orbán Gábor vezérigazgató a gyógyszeripari vállalat második negyedéves eredményeit értékelő sajtótájékoztatón.

Az idei kilátásokról azt mondta: az árfolyamkörnyezet folyamatosan átalakulóban van, ezzel együtt minden piacon az eredeti terveik szerint tudnak haladni. A logisztikai és ellátási láncot érintő kockázatok nőttek, ugyanakkor a helyzet menedzselhető - fogalmazott.

A vezérigazgató rámutatott arra, hogy a 360 milliárd forintot (+21,6 százalék) meghaladó hathavi konszolidált árbevétel 81 százalékát a gyógyszergyártási szegmens adta. Ezen alapul a profitabilitás - mondta, jelezve: tovább folytatódott a kiemelt termékek súlyának növekedése az árbevételben, így az jelenleg meghaladja a 60 százalékot. A társaság árbevétele Ukrajnán kívül minden régóban nőtt.

Fotó: Bánkuti András

Orbán Gábor ismertette: a kiemelt termékek között a cariprazine árbevétele 33,1 százalékkal 60,77 milliárd forintra nőtt, a csontképződést serkentő teriparatide-é 60 százalékkal 9,23 milliárd forintra. Az Evra fogamzásgátló tapasz megduplázta az árbevételét, 11,8 milliárd forintra. A központi idegrendszerre ható cariprazine az első fél év végére 48 országban volt elérhető világszerte.

A kedvező árfolyamkörnyezet több mint 29 milliárd forinttal segítette a negyedéves bevételt, az egyszeri mérföldkő bevételek 8,6 milliárd forintot tettek ki.

Az orosz-ukrán konfliktusról azt mondta: az orosz piacon továbbra is tartják magukat a küldetésükhöz, a betegek ellátásához, a vényköteles piacon meghatározó a Richter szerepe. Humanitárius segítséget nyújtottak a háborús konfliktus rászorulóinak és a lakosságnak. Áprilisban újraindulhattak az ukrán szállítások, előrefizetéssel dolgoznak a bizonytalan helyzet okán, az eddig eladott gyógyszerek árát a partnereik kifizették, nincsen kintlévőségük - mondta. Az orosz patikai forgalom volumene nőtt, rubelben 30 százalékkal, az áremelések és a rubel felértékelődése is segítette a bevételek növekedését. Az árbevétel fele fedezett, a fennmaradó részre fedezeti ügyleteket kötöttek - jelezte a vezérigazgató.

A kutatás-fejlesztésre az árbevétel 10,3 százalékát fordították, az előző év azonos időszakihoz hasonlóan, a tulajdonosi szerkezet nem változott.

Bogsch Erik, az igazgatóság elnöke arról számolt be, hogy a kutatás-fejlesztésre és a piachálózat kiépítésére jelentős összeget fordítottak az elmúlt évtizedekben, ezeknek köszönhető a cég profitabilitása. A magyarországi árbevétel kevesebb mint 10 százalékot tesz ki a teljes bevételből, és ennek a nyereségessége is alacsonyabb a többi piacénál. A szerdán közzétett gyorsjelentés szerint az elemzői várakozásokat meghaladóan nőtt a Richter árbevétele és nyeresége: az árbevétel 23,7 százalékkal 192,9 milliárd forintra, az adózott nyereség több mint duplájára, 77,1 milliárd forintra nőtt április-júniusban az előző év azonos időszakához képest. A Richter részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek. Az elmúlt évben a legmagasabb árfolyama 9185 forint, a legalacsonyabb 6310 forint volt.

(MTI)

Véleményvezér

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo