Ingyenjogsi: még egymilliárd forint sofőrképzésre

Újabb 1200 tehergépkocsi- és autóbuszvezető képzése valósulhat meg 1 milliárd forintos hazai forrásból a Gépjárművezető-képzés munkaviszonyban állók számára elnevezésű program keretében. A szállítmányozási és raktározási szektor támogatása kiemelten fontos, hiszen az ágazat 2017-ben a GDP 5,5 százalékát adta és több mint 290 ezer főt foglalkoztat Magyarországon.

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A program érdemben hozzájárul a foglalkoztatás bővítéséhez, hiszen valós munkaerőigényekre alapozott képzések segítségével biztosítja a vállalatok növekedéséhez szükséges munkaerőt. A hivatásos gépjárművezető képzéseket megvalósító programokban – a csoportos tájékoztatón korábban részt vettek közül – további 1200 fő oktatására nyílik lehetőség. A jelentkezőket csak azután vonják be a képzésbe, hogy a munkáltatók kiadták a szándéknyilatkozatokat, ezzel is biztosítva a támogatottak elhelyezkedését.

Kép: PP

A tehergépkocsi- és autóbuszvezető képzéseket megvalósító program célja, hogy a magyarországi székhelyű, áru- vagy személyszállítással foglalkozó hazai vállalkozásoknál tapasztalható gépjárművezetői létszámhiány feltöltése érdekében ingyenes szakirányú képzést és a munkaköri követelményeknek való megfelelést elősegítő szolgáltatásokat nyújtson. A program eddigi képzéseit 2018. április végéig már mintegy 3600-an fejezték be, a végzettek közel 94%-a magyarországi székhelyű, áruszállítással, személyszállítással vagy fuvarszervezéssel üzletvitelszerűen foglalkozó vállalkozásoknál helyezkedett el. A programot az OFA Nonprofit Kft. valósítja meg.

Kevesen mennek fuvarosnak, pedig rengeteget kereshetnének
Bár sokak számára nehezen elfogadható életforma, de napjainkban nagyon keresettek a fuvarozók, kamionosok. Magas jövedelem, biztos foglalkoztatottság és gyors előrelépés hívogatja a munkavállalókat.

Véleményvezér

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo