Ilyen még nem történt a Teslánál

Az amerikai elektromosautó-gyártó alkalmazottai a cég történetének első sztrájkját készítik elő, egyebek között magasabb béreket követelve.

A Bloomberg beszámolója szerint a New York állambeli Buffalo egyik üzemének dolgozói megkezdték a szakszervezetbe tömörülést, hogy később sztrájkba léphessenek. A Tesla vezetése korábban rendre sikeresen megakadályozta szakszervezetek létrehozását egyesült államokbeli gyáraiban.

Úgy érzik, robotok (Fotó: Depositphotos)
Úgy érzik, robotok (Fotó: Depositphotos)

Al Celli, a szakszervezetet alapító szervezőbizottság szóvivője azt mondta, hogy magasabb bérekért és a szerintük már az egészségre káros munkaterhelés enyhítéséért küzdenek majd sztrájkjukkal.

"Az emberek belefáradtak abba, hogy robotként kezeljék őket" - tette hozzá.

Megjegyezte: a Tesla vezetése még a számítógép billentyűleütéseit is figyeli, hogy megállapítsa, mennyi időt töltenek munkával az alkalmazottak.

Január végén Elon Musk cége arról jelentett, hogy a tavalyi utolsó negyedévet rekordnyereséggel, 3,69 milliárd dollárral zárta, míg tavalyi egész évi profitja megduplázódott, 12,6 milliárd dollárra nőtt. A bevétel pedig 51 százalékkal 81,5 milliárd dollárra bővült.

(MTI)

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo