3000 állást vihet el a madárinfluenza

Libamáj-nagyhatalom vagyunk, csak éppen nem idén. A libamáj ára az egekbe szökött, mert 50-60 százalékkal is csökkenhet az idén megtermelt libamáj mennyisége. A Földművelésügyi Minisztérium a gazdasági károkat enyhítendő az unióhoz fordul válságtámogatásért.

Évente 1600-1800 tonna libamájat termel a magyar mezőgazdaság. Hazánk tehát globális szinten is libamáj-nagyhatalom. Így nem csoda, hogy nagy összegű kárt jelent az állatállomány megcsappanása. Idén azonban valószínűleg a 2016-os mennyiségnek csak 50-60 százalékát tudják produkálni a termelők.  A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma ugyanis a H5N8 vírust mutatta ki a hazai baromfiban. November óta hét megyéből jelentettek madárinfluenzás eseteket, sőt Szlovákiában már vadon élő madarakra is átterjedt a kór: 36 hattyú tetemét szállították laboratóriumi vizsgálatra.

Kép: Flickr/thiago santos

Az elmúlt hónapokban a madárinfluenza miatt 230 gazdaságban, több mint 3 millió állat leölését rendelték el a hatóságok, ami azt jelenti, hogy 3 milliárd forint értékű állományt kellett felszámolni, amelynek 80 százaléka víziszárnyas volt – állítja Csorbai Attila, a Baromfi Termék Tanács (BTT) elnök-vezérigazgatója. A libamájtermelők azt szeretnék elérni, hogy az EU állandó támogatási mechanizmust dolgozzon ki arra az esetre, ha hasonló járvány üti fel a fejét. (Az állattartók jogszabály alapján részesülnek kártalanításban, ha állataikat meg kell semmisíteni.)

A Földművelésügyi Minisztérium az EU-hoz fordul. A tárca azzal indokolja lépését, hogy olyan esetekben, amikor egészségügyi vagy járványügyi szempontból alapos okok állnak fenn, az Európai Bizottság beavatkozhat a belföldi piacba, és segítséget nyújthat válságintézkedés gyanánt. Csorbai szerint 3000 állás van veszélyben, ha nem részesülnek a feldolgozóüzemek támogatásban.  A rossz hír az, hogy a járvány még nem ért véget, ezért a kárösszeg elérheti a 10 milliárd forintot is. A Lehel téri piacon a libamáj kilója 13 000 forintra ugrott, ami majdnem duplája annak, amennyibe a járvány előtt került.

Fontos intézkedés a madárinfluenza miatt
Az országos főállatorvos az egész országra kiterjedően elrendelte a baromfitartó gazdaságok számára, hogy állataikat kizárólag teljesen fedett, lehetőleg oldalról is zárt helyen etessék és itassák.

Véleményvezér

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.
Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen

Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen 

Nem jött össze Trumpnak a korlátlan hatalom igénye.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo