Hogyan indítsunk startupot pontos koncepció nélkül?

Egy startup sikeres indításához nem csak egy jó ötletre és az abból összerakott világos koncepcióra, de rengeteg kitartásra és lelkesedésre van szükség. De mi a helyzet akkor, ha még nem kristályosodott ki az alapötlet?

A Széchenyi Tőkealap-Kezelő bolgja körbejárja, hogyan érdemes ilyen esetben nekiállni a jövőbeli vállalkozás megalapozásának, a tartalomgyártástól a potenciális vásárlókkal való kapcsolatfelvételig.

Pragmatikus gondolkodásmód

A legtöbb ötlet, amelyből később startup születhet, nagy eséllyel bukásra van ítélve, mivel a vállalkozók jelentős része világmegváltó ötletekben, “találmányokban” gondolkodik, nem pedig szisztematikus termékfejlesztésben és cégépítésben. Ez a hozzáállás már csak azért is többszörösen veszélyes, mert a jó ötletek mellett olyan elképzelésekre is épülhet egy vállalat, amelyek bár önmagukban gyenge lábakon állnak, de épp annyira hihetőek, hogy fölösleges energiát fektessenek azok megvalósításába.

Kép:Pexels

Az olyan ötlet megszületéséhez, amit az emberek igényelnek és meg is fizetnének, kevesebb elméleti, ám annál több gyakorlati megoldás szükséges. Érdemes első körben olyan megoldatlan problémát felkutatni, amelynek megoldására egy leendő cégvezető személyes érdeke fűződik, továbbá, kifizetődő felvenni a kapcsolatot a hasonló kihívással küszködő, a nehézségeket ideiglenesen (de nem véglegesen) leküzdő személyekkel.

Az egyik legjobb módszert erre a hallgatóság felépítése és a felhasználókkal való személyes

Startupokat von be az okosváros fejlesztésébe Bécs és Budapest
Az „Okos városok a fenntartható jövőért” konferencia kísérőrendezvényén osztották meg egymással tapasztalataikat az innovatív vállalkozásfejlesztés lehetőségeiről a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány (BVK) és a Vienna Business Agency (VBA) szervezésében a szakértők.
kommunikáció ötvözése jelenti – ezen cél elérésének érdekében nagy sikerrel kecsegtet a blogbejegyzések rendszeres írása és közzététele. A tartalom előállítójának a cikkek révén – miközben látogatottságot és a későbbiek során előrendelőket szerez termékei számára – lehetősége adódik a feliratkozókkal történő kapcsolatfelvételre, hogy megismerje azok szükségleteit, akik így segítséget nyújtanak egy ötlet megvalósításában.

Amennyiben egy vállalkozó nincs tisztában azzal, milyen termékkel vagy szolgáltatással szeretne előrukkolni, érdemes az alább felsorolt lépéseket megfontolni.

Hasznos tartalomgyártás

Az emberek hajlamosak túlbonyolítani az ódivatú, klisés tanácsokat. Ebben az esetben azonban nincs egyszerűbb útja a szükség kielégítésének, mint tenni érte. A startupoknál az online felmérések elvégzése nehezen sorolható a cselekvés kategóriájába: ehhez fel kell venni a kapcsolatot a vásárlókkal.

A lépések fő célja a vásárlók szempontjának megismerése és a vásárlókör kiépítése, ehhez pedig az egyik legjobb út az olyan hasznos tartalmak megosztásán keresztül vezet, mint például cikkek, videók és/vagy hanganyagok. Érdemes szem előtt tartani pár irányelvet:

  • Bár a hosszabb bejegyzések jobban teljesítenek a keresőmotorok szempontjából, mindig a minőséget érdemes választani a mennyiség helyett.
  • A képek, legyen szó diagramokról, infografikákról vagy hagyományos képekről, mindig vonzóbbá teszik az adott bejegyzést és sokkal inkább ingerlik megosztásra az olvasókat, mint a pusztán szöveges tartalmak.
  • Érdemes szem előtt tartani a bejegyzések gyakoriságát, az állandóságot és rendszerességet.
  • Nem érdemes közvetlenül reklámozni a startupot, kifizetődőbbek ehelyett a hasznos tartalmak, például a saját tapasztalatok, a piaci előrejelzések és a szakértői jellegű elemzések a legtöbb esetben.
  • A legtöbb keresőmotor a 60-70 karakter hosszúságú címekkel birkózik meg a legkönnyebben.
  • Felsorolásokkal, kiemelésekkel, alcímekkel olvashatóbbá és fogyaszthatóbbá válik egy bejegyzés.
Azon témák esetében, amelyek iránt a legfogékonyabb a célközönség, a hozzászólások, e-mailek, hívások, vagy akár személyes beszélgetések egyúttal visszacsatolást is jelentenek a fejlesztésre szoruló területekről. A tartalomgyártáson keresztül így konkrét válaszokat alkalmazhat a leendő startupper a személyes meggyőződések és a vak találgatások ellenében.

Véleményvezér

Elképesztő nagyságú adófizetői pénzt kapott Áder János alapítványa

Elképesztő nagyságú adófizetői pénzt kapott Áder János alapítványa 

A Fidesz politikusai nem tudják ott hagyni az állami zsíros bödönt.
Mészáros Lőrinc és neje hatalmas luxusba fojtotta a magyar fanyalgók miatt érzett bánatát

Mészáros Lőrinc és neje hatalmas luxusba fojtotta a magyar fanyalgók miatt érzett bánatát 

Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő ismét utolérte a Mészáros házaspárt.
Újabb eseményt szervez Karácsony Gergely

Újabb eseményt szervez Karácsony Gergely 

Nem nyugszik a főpolgármester.
Nincs neurológiai betegsége Orbán Viktornak

Nincs neurológiai betegsége Orbán Viktornak 

Nyelvi botlás lehetett csak.
Lázár János hatalmas öngólja, a betiltott vonatinfó helyére egyre újabb verziók születnek

Lázár János hatalmas öngólja, a betiltott vonatinfó helyére egyre újabb verziók születnek 

A betiltás a digitális világban immár mulatság tárgya.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo