Euro-vállalkozó program indul

Békéscsaba és Arad térségében határ menti euro-vállalkozó felnőttképzési program indul, a projekt a magyar-román határ menti együttműködés keretében valósul meg, a nyitó rendezvényt kedden tartották Békéscsabán.

A projekt a békéscsabai MTESZ, az aradi Vasile Goldis Nyugati Egyetem és a romániai kis- és középvállalkozások regionális szövetségének együttműködésében valósul meg - mondta Gólya Pál, a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége (MTESZ) Békés megyei szervezetének ügyvezetője. 

A szakember szerint a térség munkaadói és munkáltatói javaslatai alapján készültek el a vállalkozóvá válást és a már működő mikrovállalkozásokat segítő képzési és szemléletformáló programok. "A munkaerőpiacon hasonlóak a gondok Békéscsabán és Aradon, a munkanélküliek között jelentős a közszférából kikerülők aránya, a projekt elsősorban részükre nyújt alternatív munkalehetőséget" - tette hozzá az ügyvezető.

A képzés lehet a túlélés kulcsa
Az információk hiánya, az oktatási, képzési módszerek elavultsága közvetlenül hat nemcsak a vállalatok túlélési esélyeire, hanem a vállalkozói és munkavállalói réteg utánpótlására, nem utolsósorban pedig a magyar gazdaság egészére is.

A határ menti euro-vállalkozó felnőttképzési programban összesen 144 fő vállalkozni szándékozó vesz részt - mondta Máthé Ilona projektmenedzser, a program ötletgazdája. Szólt arról, hogy a képzések június 11-től folyamatosan indulnak, és 12 hónapon át tartanak, a résztvevők kilenc oktató-nevelő és szemléletformáló program közül választhatnak, ilyen például a határ menti gazdasági jog, a pénzügyek és számvitel, a társadalmi és gazdasági ismeretek Arad és Békés megyéről. A magyar résztvevők a projekt keretében román nyelvet is tanulhatnak, és egyszerre több modulon is részt vehetnek a vállalkozni szándékozók.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo