Erős KKV címmel új műsort indít a Trend FM és a radiocafé

Szeptember 25-én este 8 órakor startol el a radiocafén az Erős KKV, Tomán Szabina és Mihálovits András műsora. Az egyes epizódok másnap délután 4 órakor hosszabban a Trend FM-en is hallhatók majd, aki pedig inkább híve annak, hogy videót nézzen, a Trend FM YouTube csatornájára feltöltött részeket figyelje.

„Nem tudtam, mire számíthatok Szabinával és a meghívott női vállalkozókkal kapcsolatban” – mesél Mihálovits András a közös munkáról. „Számomra azért az egy szokatlan helyzet, hogy egy műsorról előre tudom, kizárólag hölgyekkel fogok beszélgetni. Az első néhány adás felvételén vagyunk túl. Azt kell mondjam, nagyon ritka, hogy ennyire fesztelenül beszélgessünk, miközben rengeteg hasznos információt adunk át a hallgatóknak. Izgalommal várok minden adást, tényleg inspiráló ezeknek a vállalkozó hölgyeknek az életébe és üzletébe belelátni.”

A szeptember 25-i első adás vendége Tóth Bori, akivel beszélgetnek arról, miért döntött úgy három befektető után, hogy köszöni, nem kér több tőkeinjekciót, boldogul egyedül. Megengedheti-e egy kreatív ember azt, hogy ne konyítson egy vállalkozás operatív vezetéséhez. Mit tehet a magyar divattervező, ha nagy nemzetközi luxusmárkákkal is konkurálnia kell. Mennyire van realitása annak, hogy valaki külföldön is hírnevet szerezzen.

Az október 2-i adásba pedig Mitter Anna Róza érkezik, aki arról mesél, hogyan lesz fenntartható a divatipar. Hogyan lehetett skálázni a táskakészítő workshopok szolgáltatását. Mekkora eséllyel tud a Mittersisters franchise hálózatként is működni. Szabina pedig beavatja a hallgatókat abba, mit is jelent pontosan az, ha egy befektető ún. smart money-val segíti a vállalkozót.

Véleményvezér

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell 

A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo