Enélkül már egy cég sem működhet

Folyamatos nyomást jelent a digitalizáció a nagyvállalatok vezetői számára. Minden második döntéshozó ezért jelentős IT-beruházásra készül a következő években – derül ki az EY digitális gazdasággal foglalkozó felméréséből.

Tízből kilenc válaszadó ma már prioritásként kezeli a digitalizációt a stratégiai tervezés során, közel felük pedig jelentős forrásokat is szán a területre – derül ki az EY tanulmányából.

Kép: Fotolia

A technológiai fejlődéshez a megkérdezettek háromnegyede a saját kompetenciák megteremtése mellett felvásárlásokban gondolkodik. Sok vezető ugyanakkor még nem alakította ki azokat a folyamatokat, amelyek szükségesek ahhoz, hogy egy akvizícióból profitálni tudjon a szervezete.

Digitális átállás: a dolgozók nélkül nem megy
Sokszínű csapatok és elfogadó vállalati kultúra. A magyar vállalatok több mint kétharmada szerint elengedhetetlen a szervezeti kultúraváltás a digitális transzformáció sikeréhez. Egy máig egyedülálló kutatás azt mérte fel, hogy hol tartanak, és hogy vágnak bele a hazai vállalatok a digitális transzformáció emberi részébe.
„A cégek számára komoly kihívást jelent a mesterséges intelligencia és a robotika térnyerése. A drónok és az önvezető járművek például módosítják az ellátási láncok működését és a logisztikai folyamatokat, egyben komoly változtatásokat tesznek szükségessé a politikai és gazdasági döntéshozók részéről a meglévő infrastruktúra és szabályozások kapcsán” – hangsúlyozta Rencz Botond, az EY Magyarország vezérigazgatója.

Az új technológiák nemcsak az üzleti modelleket alakítják át, de a társadalom egészére is hatással vannak. Az innovatív megoldások fogyasztói elfogadására az egyik legjobb példát a légiközlekedés jelenti.

A repülőgépek automatikus irányítása mára bevett gyakorlat, az utasok teljesen megbíznak a robotpilótában, nem tesznek különbséget az emberi beavatkozás nélküli, illetve a pilóta által kontrollált üzemmód között. A repülés ráadásul, éppen az automatizáció miatt, a legbiztonságosabb utazási móddá vált. Minden megtett egymilliárd kilométerre vetítve ezerszer több kritikus baleset történik az utakon, illetve százszor több a vasúton, mint a légiközlekedésben.

Bemutatjuk a Piac & Profit Online Akadémia kurzusvezetőit!
Új szolgáltatással jelentkezik a Piac & Profit a hazai kkv-döntéshozók üzleti tudásának gyarapítása érdekében. Piac & Profit Online Akadémiát indítottunk a Piac & Profit Konferenciák legsikeresebb, legjobb előadói kurzusvezetői közreműködésével. Az online képzések egyre népszerűbbek, sokak számára elérhetőbbek. A konferenciákon felhalmozott tudásokat ajánljuk a kkv-döntéshozóknak és az adott szakma jövőjét előre megismerni akaróknak.
 

Véleményvezér

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo