Dízelbotrány: titkos csapat dolgozott a csaláson

Házkutatás az Audi főnökének otthonában és vagy egymillió Mercedes kocsit kell visszahívni a dízel-botrány legújabb, aligha utolsó fejezetében.

A német államügyészség azzal vádolja Rupert Stadlert, az Audi vezérigazgatóját és a konszern egy másik vezetőjét, hogy szerepük volt a cég dízel-motorjai szoftverének manipulálásában.

A titkos beavatkozás kikapcsolta a szűrőt, amely – a törvényeknek megfelelően - csökkentette a motorok károsanyag-kibocsátását. Stadler a Volkswagen egyik kulcsembere, őt tervezték megbízni a konszern újjászervezésével.

wikipedia.org

A dízelbotrány ügyében már jó két éve nyomoznak a német hatóságok és az Audi vezetője is gyanúba került, de eddig nem voltak tárgyi bizonyítékok ellene. Sajtójelentések szerint most tanúvallomások is rendelkezésre állnak az ügyben. A gyanúsítottak száma elérte a húszat, köztük van Bernd Martens, a vállalkozás titkos “dízel-munkacsoportjának” vezetője is – e csoport feladata volt a szoftver módosítása.

„A dízelnek van jövője”
Jelentősen, 13 százalékkal, 1304 milliárd forintra nőtt a magyarországi Bosch Csoport éves árbevétele 2017-ben, a vállalat fejlesztéseinek fókuszában az automatizált vezetés és az elektromobilitás szerepel. A környezetbarát közlekedés terén komoly áttörést értek el a Bosch mérnökei, olyan technológiát fejlesztettek ki, amely jelentősen csökkenti a dízelmotorok nitrogéndioxid kibocsátását.
Tovább szélesedik a botrány a Daimler hasonlóan manipulált dízel-járművei körül. Andreas Scheuer közlekedési miniszter magához kérette Dieter Zetschedet, a konszern vezetőjét. A miniszter a találkozó után közölte, Németországban 238.000, Európa szerte 774.000, a Mercedes dízel-motorjaival felszerelt járművet hívnak vissza. A kisteherszállító Vito mellett a C-osztály modelljei és a GLC terepjáró vannak köztük.

Zetsche annyit mondott, hogy”együttműködnek a hatóságokkal.” Úgy tűnik, a Daimler (legalábbis egyelőre) megússza a büntetést: a miniszter korábban arról beszélt, hogy a gyártónak járművenként 5.000 eurós bírságot kell fizetnie, ám erről a találkozó után már nem volt szó.

(Forrás: ARD, Der Spiegel)

Bemutatjuk a Piac & Profit Online Akadémia kurzusvezetőit!
Új szolgáltatással jelentkezik a Piac & Profit a hazai kkv-döntéshozók üzleti tudásának gyarapítása érdekében. Piac & Profit Online Akadémiát indítottunk a Piac & Profit Konferenciák legsikeresebb, legjobb előadói kurzusvezetői közreműködésével. Az online képzések egyre népszerűbbek, sokak számára elérhetőbbek. A konferenciákon felhalmozott tudásokat ajánljuk a kkv-döntéshozóknak és az adott szakma jövőjét előre megismerni akaróknak.

Véleményvezér

Oroszország győzelme kétszer annyiba kerülne Európának, mint Ukrajna diadala

Oroszország győzelme kétszer annyiba kerülne Európának, mint Ukrajna diadala 

A kárpátaljai magyarok is inkább az Európai Unióhoz szeretnének csatlakozni, mint Putyin rémhatalmához.
Szijjártó Péter diktátor barátja nagy bajban

Szijjártó Péter diktátor barátja nagy bajban 

Amerika gyakorlatilag megtámadja Venezuelát.
Egyre kevesebb kenyeret tud venni a magyar a fizetéséből

Egyre kevesebb kenyeret tud venni a magyar a fizetéséből 

A kenyérinfláció tűpontos jelzőszáma a gazdaság működésének.
Történelmi pillanat, jóváhagyta az Európai Parlament az Európai Védelmi Ipari Programot

Történelmi pillanat, jóváhagyta az Európai Parlament az Európai Védelmi Ipari Programot 

A magyar képviselőknek nem tetszett az európai hadiipar közös fejlesztése.
Sikerült leépíteni Románia szintjére a magyar egészségügyet

Sikerült leépíteni Románia szintjére a magyar egészségügyet 

Már Egészségügyi Minisztériuma sincs az országnak.
Külföldön kezelik a Digitális Polgári Körök tagjainak személyes adatait

Külföldön kezelik a Digitális Polgári Körök tagjainak személyes adatait 

Nemcsak a Tisza párt kezel külföldön adatokat.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo