Béremelés és extra juttatások: ennyivel nő a MÁV-osok fizetése

A kiegészítő bérfejlesztéssel a MÁV-csoport dolgozóinak alapbére 9,6 százalékkal nő, az összes emelést és juttatást beleszámolva 13 százalékkal kereshetnek többet az idén – közölte a társaság az MTI-vel azt követően, hogy hétfőn megállapodtak a munkavállalói érdekképviseletek, a cégcsoport, valamint az állam tulajdonosi jogait gyakorló Építési és Közlekedés Minisztérium (ÉKM) vezetői.

Januárban és februárban a korábbi megállapodás szerint 4,7 százalékos az emelés, de a hétfői megállapodás alapján márciustól a megemelt alapbér további 4,7 százalékkal nő.

Két másik intézkedés is növeli a kereseteket a MÁV-nál. Az eredeti, hároméves megállapodásban rögzített, alanyi jogon járó 120 ezer forintos SZÉP-kártya juttatás összege 400 ezer forintra emelkedik és a kollektív szerződésbe is beépül. A megemelt mértékű SZÉP-kártya juttatást két lépésben kapják meg a munkavállók: az első 200 ezer forintos részt márciusban, a második 200 ezer forintos részt pedig júliusban. (A lojalitási juttatás összege és kifizetésének ideje nem változik: a 350 ezer forintos juttatást az idei esztendőben is decemberben utalják a munkavállalóknak.)

Az egészségpénztári tagdíjak összege már január 1-től havi nettó 4000 forintról 7000 forintra nőtt, míg a lojalitási juttatás összege és kifizetésének ideje nem változik. A MÁV hangsúlyozta, hogy az emelések nemcsak megőrzik, de növelik is a munkavállalóik fizetésének vásárlóértékét 2026-ban.

Ezek a döntések összességében garantálják a közlekedési vállalat munkavállalóinak, hogy a keresetük az idén sem csupán megőrzi, hanem növeli is a vásárlóértékét, hiszen kétszámjegyű mértékben, összesen 13 százalékkal növekszik – hangsúlyozza közleményében a társaság.

Véleményvezér

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo