Béralku: ahol nem a legalacsonyabb ár a cél

A munkaerő felvétel folyamatának egyik legkényesebb pontja a béralku ideje. Főleg a kisebb cégek vezetői tartanak ettől, mivel sok esetben a multik nyújtotta ajánlatokkal kell versenyezniük. A sikeres toborzáshoz látnunk kell, hogy nem a legolcsóbb jelölt a legjobb jelölt, de azt is, hogy van más eszköz is, hogy magunkhoz csábítsunk egy jelöltet, mint a pénz.

Az állásinterjúk első feszengős pillanatai után általában már felszabadultabban beszélgetnek a tárgyaló felek, ám a végén újra feszült lehet a helyzet. Ekkor jön a legérzékenyebb terület, a béralku, ahol érthető módon mindenki nyerni akar. Összeszedtünk néhány pontot, ami támpont lehet a munkáltatóknak abban, meddig ragaszkodjanak az eredeti elképzeléshez, vagy meddig engedjék el gyeplőt a végső pillanatokban.

Mielőtt...

Mielőtt kimondjuk a bűvös számot, sőt, mielőtt megszületik a konkrét összeg a fejünkben, puhatolózzunk a jelölt elképzeléseiről. A jelentkezők persze nem kedvelik, ha a beszélgetés során (vagy már a hirdetésben) fizetési igény megadását kéri egy cég, a munkáltató szempontjából azonban nagyon hasznos szokás. A rutinos HR-esek számára az összeg, amit és ahogyan bemond a jelentkező fontos ahhoz, hogy pontosan lássák, kivel állnak szemben. Nem csak a túl magas összeg lehet a gond. Az, ha valaki túl alacsonyra értékeli magát, annak a jele lehet, hogy nem látja át, milyen magas színvonalú munkáról van szó, vagy éppen semmi piaci tapasztalata nincs.

Kép:Pexels

Amit munkáltatóként figyelembe kell, hogy vegyünk, az a munkakör komolysága, felelősségi köre, feladatai, speciális tudásigénye, stb. Persze támpont lehet, hogy mennyit keresett nálunk az előző kolléga ugyanebben a munkakörben, de nem jó, ha a végsőkig ragaszkodunk ehhez. Csak hogy egy gyakorlati nézőpontot említsünk, lehet, hogy a korábbi kolléga a túl alacsony bér miatt távozik, és ha hosszú távra szeretnénk tervezni, akkor többet kell erre a pozícióra áldoznunk. A legjobb, ha nem egy konkrét összeggel készülünk a találkozóra, hanem egy –tól –ig összeg van a tarsolyunkban a fenn felsorolt szempontok figyelembe vételével.

Térképezzük fel a jelöltet

Ne ugorjunk fejest azonnal az interjú során a béralkuba. Alaposan térképezzük fel a jelölt összes képességét, korábbi tapasztalatait, végzettségeit, sőt, ha lehet kérjünk referenciát. A bérek szempontjából, főleg, ha kiemelt területen, vagy munkaerőhiánnyal küzdő szektorban tevékenykedünk, könnyebben csúsznak át a magas bérigények, de azért alaposan nézzük meg, kinek adunk nagy összegű ajánlatot.

A főnök üldözi el a legtöbb dolgozót
A pénz miatt hagyják ott a dolgozók a munkájukat, de nem a pénz miatt maradnak. Paradox? Pedig ez az igazság. Egy alapszint felett szinte kizárólag a vezetőn múlik a munkaerő-megtartás.
Mi mennyi a piacon?

Persze, lehet, hogy korábban is jól keresett a kolléga, aki nálunk betöltötte a meghirdetett pozíciót, de nem csak mi gondoljuk így? Ha toborzunk, érdemes áttekinteni a piaci helyzetet, megnézni, máshol mennyit ér egy ilyen pozíció, hogy reálisabban tudjuk megítélni a saját helyünket a listán. Ha nem tudunk a piaci követelményeknek megfelelő juttatást adni, érdemes átnézni, hogy a munkakör feladatainak átstrukturálásával nem lehetnénk-e rugalmasabbak a bérek szempontjából.

Nem csak a pénz számít

Persze tudjuk, hogy a pénz számít. Munkáltatóként azonban vannak még a kezünkben egyéb eszközök is, ha valaki nagyon szimpatikus, ám a céges költségvetés egyelőre nem engedi a jelölt bérigényét. (Bár nem csak az elvárt béremelés miatt muszáj szembenézni vele: emelni kell a béreket, nincs más megoldás.) Csábító lehet, ha korszerűek a munkakörülmények, ha az iroda, a munkahely barátságos és modern. Sokak számára lehet vonzó az önálló hatáskör, a kreatív munka, vagy éppen a rugalmas munkaidő. Sok elemzésből kiderül az is, hogy a főnök személye sokat hozzátehet vagy elvehet egy munkahely vonzerejéből. Vagyis ha kiteszünk magunkért, lehet, hogy akkor is elégedett új munkavállalóval leszünk gazdagabbak, ha kisvállalkozóként nem tudjuk megadni a multiknál megszokott fizetést és juttatásokat.

Mindezek mellett a cafeteria is vonzó lehetőségeket kínálhat, hiszen ha a konkrét forintok nem is elegendőek, de egy bőséges egyéb juttatási csomag már meggyőző lehet. A céges laptop, telefon sok helyen általános, de vonzerő lehet, ha meg tudjuk oldani, ahogy a bónuszok, eredményhez kötött jutalmak is kecsegtetőek. De emellett akár egy lakhatási támogatás, pihenési hozzájárulás is bekerülhet a csomagba.

A bértárgyalás izgalmas feladat mindkét fél számára. Fordítsunk a felkészülésre és a tárgyalásra elegendő időt és energiát, hiszen a kialkudott összeg és feltételek a résztvevő felek egyöntetű elégedettségét kell, hogy szolgálják. Nem érdemes kellemetlenül alacsony összeggel kezdeni, arra apellálva, hogy a jelentkező felsrófolja az összeget. Egy korrekt összeg mindenki számára megnyugtató kézfogással pecsételhető meg.

Véleményvezér

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo