Az önvezető technológia az autóvásárlást is ösztönözheti

A sofőrök túlnyomó része szeretné, ha az önvezető autója terhet venne le a válláról, és átadhatná „neki” a vezetés stresszesebb feladatait. A megkérdezettek legszívesebben parkolás és a nagyobb forgalmi dugókban történő, idegőrlő araszolás közben adnák át az autóiknak az irányítást – derül ki a Bosch csaknem 6 ezer, érvényes vezetői engedéllyel rendelkező autóvezetőt megkérdező kutatásának eredményeiből, amelyet a vállalat hat országban, Brazíliában, Kínában, Németországban, Franciaországban, Japánban és az Egyesült Államokban bonyolított le. A felmérésben országonként ezer, 16 éves vagy annál idősebb ember vett részt.

Miként azt a Boxbergben idén júliusban tartott Bosch Mobility Experience 2017 rendezvény résztvevői személyesen is megtapasztalhatták, az automatizált vezetésnek köszönhetően a sofőrökből tudományos-fantasztikus kalandba illő, ellazult utas, az autókból pedig higgadt és körültekintő sofőr lesz. A járművek mindössze egyetlen gombnyomást követően, hamarosan már a közutakon is átvehetik az emberektől az irányítást a közlekedési szabályok és sebességkorlátozások maradéktalan betartása mellett, amivel egy csapásra biztonságosabbá is tehetik a közlekedést annak minden szereplője számára.

Kép: Bosch

Már Budapesten is vannak önvezető autók

Július közepe óta már a budapesti utakon is találkozhat bárki tesztüzemüket „végző” önvezető autókkal. Pár éven belül az ilyen automatizált járművek teljesen hétköznapi jelenségnek számítanak a magyar közutakon és világszerte is. A jövő fejlesztéseit illető szemléletformálást sosem lehet elég korán elkezdeni, így a Bosch reprezentatív felméréssel térképezte fel az autóvezetők új technológiához való hozzáállását, és legfőbb preferenciáikat. Az automatizált vezetés terjedését és elfogadottságát illetően fontos és előremutató eredmény, hogy a megkérdezett sofőrök többsége bizalommal és bizakodva tekint az autonóm technológiára és az általa nyújtott előnyökre.

Önvezető autóra vágynak a magyar mérnökök
Rendkívül ambiciózusak és szakmailag elkötelezettek a magyar mérnökök, többségük ugyanis az alapján választ munkahelyet, hogy hol tudják számára a nagyobb szakmai kihívásokat, és az izgalmasabb feladatokat ajánlani.
A válaszadók többsége olyan fejlesztést lát az önvezető autókban, ami megkönnyítheti a mindennapi rohanó életet: abban az időben, amikor a jármű önmagát vezeti, a sofőrök leginkább az ablakon kinézve élveznék a látványt, és relaxálnának (63 százalék), vagy épp az utasokkal beszélgetnének (61 százalék). A felmérésben a legjellemzőbb remények összhangja alapján az automatizált vezetés több kényelmet és sokkal kevesebb stresszt jelent majd a volán mögött: a jövő autója teljesen leveszi majd a kormányzás, a gázadás és a fékezés terhét a sofőr válláról, ezért elsősorban nagyobb távolságok (67 százalék) és szabadidős utazások során (61 százalék) tartják a leginkább hasznos társnak. A megkérdezettek nagy része komoly javulást vár a kényelem (68 százalék) és a közlekedésbiztonság terén is (60 százalék), például a városi parkolóhely-kereséshez hasonló hétköznapi szituációkban. A Bosch felmérése egyúttal felfedi a leginkább vágyott önvezető funkciók rangsorát is: a legtöbben az autonóm parkolást említették (65 százalék), csakúgy, mint belvárosi területeken történő, automatizált parkolóhely-keresést (60 százalék), és a nagyobb torlódásokban történő, az önvezető autónak köszönhetően stresszmentesebb közlekedést (59 százalék).

Az önvezető autókkal az eladások is nőhetnek Az automatizált vezetés nyújtotta vadonatúj lehetőségek sok vásárló számára az újonnan forgalomba állított autókat is vonzóbbá tehetik: a Bosch felmérésében a megkérdezettek 54 százaléka teljes mértékben egyetértett ezzel az állítással. Különösen a férfi válaszadók jelezték, hogy az új technológiai fejlesztések fontos tényezők lehetnek az értékesítés során: 52 százalékuk szerint az önvezető technológia nagyban élénkítené az érdeklődésüket egy új autó vásárlása iránt. A felmérés további tanulságait figyelembe véve általánosságban kijelenthető, hogy minél fiatalabb a sofőr, annál jobban érdeklődik egy automatizált vezetési funkciókkal rendelkező autó megvétele iránt.

Véleményvezér

Elképesztő luxusban élnek a NER-cicák, erről közölt képeket Hadházy Ákos

Elképesztő luxusban élnek a NER-cicák, erről közölt képeket Hadházy Ákos 

Jól megy a NER körüli hölgyeknek. Méghogy nem szeretik a gyengébb nemet a fideszesek.
Aggasztó, hány évig élnek a magyarok – Romániában és Bulgáriában is jobb a helyzet

Aggasztó, hány évig élnek a magyarok – Romániában és Bulgáriában is jobb a helyzet  

A két ország újabb listán ver minket. 
A magyar idősek számíthatnak a legrövidebb élettartamra az EU-ban

A magyar idősek számíthatnak a legrövidebb élettartamra az EU-ban  

Még Bulgáriában és Romániában is tovább élnek az idősek. 
Nem lehetünk büszkék: ezen a listán is utolsó helyen szerepel Magyarország

Nem lehetünk büszkék: ezen a listán is utolsó helyen szerepel Magyarország  

Ukrajna és Románia is jobban teljesített. 
Hadházy Ákos megmutatta, hogyan szépül a hatvanpusztai Orbán-birtok

Hadházy Ákos megmutatta, hogyan szépül a hatvanpusztai Orbán-birtok 

Épül, szépül a körbezárt uradalom környéke is. 


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo