Az egyterű irodákban is emailben kommunikálunk

Az egyterű irodák kevesebb beszédre és több online kommunikációra ösztönzik a dolgozókat - írja a BBC. Az alkalmazottak közötti párbeszédet és együttműködést épp másfajta irodák erősítik.

A BBC által hivatkozott kutatásból kiderül, hogy az alkalmazottak 73 százalékkal kevesebbet beszélnek egymással, és 67 százalékkal többet kommunikálnak emailben az egyterű irodákban, mint a több szobára osztott munkahelyeken. A BBC szerint ez az első kutatás, ahol széles körben vizsgálták az emberek kommunikációját a különböző típusú irodákban: a munkahelyeken mikrofonokat helyeztek el, digitális adatokat gyűjtöttek és a dolgozók emailjeit is elemezték.

Irodapiac: bajban lesznek a kis cégek
Bár 2020 végéig 25 irodaház épül Budapesten, a már elindult projektek majdnem fele (45 százalék) már bérlőre talált. Egyre kevesebb a kis iroda.
Az eredmény azért meglepő, mert az egyterű irodák elvileg épp arra valók, hogy a dolgozók könnyebben kommunikáljanak egymással, növeljék az együttműködést. Azonban a kutatás alapján az egyterű irodákban az emberek nehezebben koncentrálnak a munkájukra, ilyenkor pedig általában kevesebbet is beszélnek. Az is kiderült, hogy a nyitott irodákban általában magasabb a dolgozók stresszintje, és kevésbé érzik magukat egy csapatnak. A problémák halmozottan jelentkeznek azokban az irodákban, ahol az egyteres munkakörnyezet még zsúfolt is.

A kutatás rámutat emellett egyéb tényezőkre, ami a dolgozók közérzetét és teljesítményét növelheti az irodában: jótékony hatású például a napfényes, és a rendezett, esztétikus és változatosan kialakított munkakörnyezet. Az irodát érdemes emellett úgy felosztani, hogy a dolgozóknak legyen egy privát szférájuk, de emellett meglegyenek az együttműködésre szolgáló közös terek.

Bemutatjuk a Piac & Profit Online Akadémia kurzusvezetőit!
Új szolgáltatással jelentkezik a Piac & Profit a hazai kkv-döntéshozók üzleti tudásának gyarapítása érdekében. Piac & Profit Online Akadémiát indítottunk a Piac & Profit Konferenciák legsikeresebb, legjobb előadói kurzusvezetői közreműködésével. Az online képzések egyre népszerűbbek, sokak számára elérhetőbbek. A konferenciákon felhalmozott tudásokat ajánljuk a kkv-döntéshozóknak és az adott szakma jövőjét előre megismerni akaróknak.

Véleményvezér

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott 

A litvánoknál nulla tolerancia van, ha korrupcióról van szó.
Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride

Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride 

A műbalhék országa lettünk.
A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen

A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen 

Olyan jöhet Magyarországra, aki támogatja Izrael bombázását, olyan nem, aki ellenzi a palesztínok gyilkolását.
Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe

Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe 

Szolnok közbiztonsága elesett.
Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten

Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten 

Kitoloncolják őket, ha mégis jönnének.
Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre

Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre 

Szijjártó Péter szerint szabad a szerelem Magyarországon.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo