Az Apple-vezér fizetésén nem látszik a visszaesés

Tim Cooknak az Apple vezetőjének legutóbbi éves fizetése 15.7 mió. dollár volt, 20 százalékkal több, mint az előző esztendőben.

Cook jövedelme már a második évben emelkedett. A 2017/2018-as gazdasági évben különösen: 12 milliós prémiumot kapott azért, mert a vállalat sikerrel teljesítette pénzügyi célkitűzéseit. Nyílt kérdés, számíthat-e majd Cook prémiumra idén is, miután jelentősen visszaestek az Apple mobiljainak eladásai.

Fotó: Mike Deerkoski/flickr

Az Apple tőzsdei értéke augusztusban ugyan először haladta meg az egybillió dollárt, azóta viszont részvényeinek az ára 30 százalékkal visszaesett, 400 milliárdot veszítve értékükből. Cook a CNBC-nek adott interjúban hangoztatta: a befektetők csak az iPhone-ok negyedéves eladási számait figyelik, ám a visszaesés ellenére a cég kitűnő állapotban van, hosszú távon is.

A nagyok csak nézik, ahogy a kínaiak lenyomják őket
Abban, hogy az elmúlt időszakban visszaestek mind az Apple, mind a Samsung mobileladásai, az egyre erősebb kínai versenytársaknak van fő szerepe.
Az Apple munkatársai tavaly átlagosan 55 500 dollárt kerestek. Ez jóval alacsonyabb, mint amennyit a Facebooknál vittek haza: ott az átlag 240 000 dollárt egy évben. A nagyok közül az Amazonnál a legkisebb az átlagos kereset, kereken 30 000 dollár egy évben – ott a sok raktári munkás alacsony bére nyomja le a átlagot. (Forrás: Dow Jones).

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo