Akár 1 millió forintot is lehet keresni az Aldinál 

Valamennyi munkakörben egységesen 8 százakékkal emelik a béreket. Az áruházi és a logisztikai munkatársak a vállalatnál eltöltött 5 év után már több mint 432 ezer forintos bruttó munkabérre számíthatnak, egy kiemelt forgalmú áruházban 10 éve dolgozó üzletvezető munkabére 1 millió forint fölé emelkedik. Az áruházlánc új pozíciót is létrehozott: az üzletvezető-helyettesek bére havi bruttó 522 800 forintnál kezdődik.

Az Aldi Magyarország a korábbi évekhez hasonlóan idén is közzétette béremelését, amely 2022. január 1-jétől lépett érvénybe, illetve az egyes pozíciókban elérhető fizetéseket - közölte a lánc a Piac&Profittal.

Közleményük szerint a vállalat valamennyi munkavállalója az év elejétől az inflációt meghaladó, egységesen 8 százalékos béremelésre számíthat, így az áruházi, a logisztikai és az ügyviteli munkatársak is ugyanakkora mértékű béremelésben részesülnek.

Mint megjegyzik, az áruházlánc juttatási rendszere továbbra is a lojalitást díjazza, vagyis minél hosszabb időt tölt el egy munkavállaló az Aldinál ugyanabban a pozícióban, annál magasabb bérre számíthat, amelyet automatikusan megkap, amint eléri a pozícióban az előírt szolgálati időt. Az egyes bérkategóriákat pedig már a belépés napján megismerik a munkatársak, így a kezdettől fogva kiszámíthatóan tervezhetik karrierjüket.

Az Aldinál új belépőként munkát vállaló áruházi eladó, vagy logisztikai munkatárs kezdő bére 8 órás munkarendben 2022. januárjától bruttó 362 600 forintra emelkedik, az Aldinál töltött 6. évtől pedig bruttó 432 100 forintra nő. A pozícióban elérhető legmagasabb bér bruttó 502 300 forint.

Az áruházvezetők kezdőbére 651 700 forinttól indul, egy kiemelt forgalmú üzletben 10 éve áruházvezetőként dolgozó munkatárs járandósága a 11. évtől havi bruttó 1 052 000 forint.

A vállalat új pozíciót is létrehozott áruházaiban, a jövőben áruházvezető-helyetteseket is keres a vállalat, akiknek a kezdőbére havi bruttó 522 800 forinttól indul, a pozícióban elérhető legmagasabb kereset pedig akár havi bruttó 678 600 forint is lehet.

Véleményvezér

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött 

A németek keményebbek lennének Moszkvával.
A bíróság betiltotta a kormánypropagandát

A bíróság betiltotta a kormánypropagandát 

Elharapódzott a hazudozás.
Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t

Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t 

Putyin keménykedik Venezuela ügyében.
Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat

Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat 

A gyűlöletet könnyű szítani.
Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál

Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál 

Milliárdok folytak a kanálisba.
Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül?

Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül? 

Oroszország hatalmas hadi készleteket halmoz fel, de ki ellen?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo