A különdíjat hozta el Londonból a magyar startup-csapat

A hét európai elődöntőből bekerült csapatok között két magyar döntős is szerepelt. A MagikMe és a HeatVentors közül az utóbbi nyert különdíjat, amely Angliából egyenesen a három legjelentősebb kínai városba repíti őket, ahol olyan befektetők előtt kapnak soron kívüli prezentációs lehetőséget, mint Jack Ma, az Alibaba tulajdonosa.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A Women Startup Competition idén negyedik alkalommal látta vendégül a női alapítói többségű vállalkozásokat. A verseny kiemelt célja, hogy felhívja a figyelmet a nők szerepvállalásának fontosságára a startup szektorban is illetve, hogy a csapatok lehetőséget kapjanak a nemzetközi bemutatkozásra, potenciális befektetők előtt.

A versenyre nem csak női résztvevők jelentkezhettek. Az egyetlen kitétel a legalább 50%-os női jelenlét volt a cégvezetői gárdában. A szervezők szeretnék, ha az új cégalapítók szem előtt tartanák a kiegyenlített nemi arány biztosítását vállalkozáson belül, alkalmazotti és alapítói szinten is. Továbbá azt remélik, hogy ez a pozitív és tanulságos élmény a verseny kimenetelétől függetlenül is motiválja majd a versenyzőket, és segítséget nyújt az ötletek alaposabb kidolgozásában.

Kép: Women Startup Competition

A döntőbe jutott startupok ötnapos, intenzív szakmai felkészítésen vettek részt, ahol nemzetközi mentor gárda segítségével tovább gondolhatták, tökéletesíthették, fejleszthették működő üzleti modelljüket és szakmai bemutatkozójukat. A felkészítésen olyan témákkal találkozhattak, mint a termék koncepció fejlesztése, piacra lépési stratégia, tárgyalás technikai alapok, befektetési jog, testbeszéd, önismeret, és márkaépítés. Dehelán Gábor, vezető mentor által összeállított felkészítő gárda tagjai között helyet kapott például Sindy Foster, az USA-ban és az Egyesült Királyságban egyaránt jelenlévő PR és marketing ügynökség alapítója; Kurucz Andrea, szabadúszó trend specialista, márkastratéga; Szántó Péter – sorozat vállalkozó, TEdx előadó, lean startup specialista; illetve Alexandra Isenegger, a startupok jogi támogatására létrejött Linkilaw alapító ügyvezetője.

Magyar cégeket várnak Európa legnagyobb energiaipari versenyére
A tavalyi siker után ismét várják a magyar fejlesztéseket Európa legnagyobb energiaipari versenyén: harmadik alkalommal hirdeti meg az InnoEnergy a kontinens legnagyobb versengését.
A kétperces prezentációk után a csapatok az ötletek megvalósíthatóságával kapcsolatban kaptak kérdéseket a zsűritől. A zsűri a prezentációkat ötlet megvalósíthatósága, üzleti potenciál, előadói és megvalósító csapat szempontból is vizsgálta: Dr Reich Lajos, a Quantum Leap Incubator-tól, Főzy Bory, a HiVentures képviseletében, Paul Dowling, a Dreamstake Ventures-től és Bo Ji, a CKGSB Europe képviselőjeként értékelte az előadókat.

A verseny első három helyezettje a következő ötletekkel pályázott:

PELVIFLY

A PelviFly egy mobil applikáción keresztül irányítható intimtorna berendezés, amely segítségével az intimtorna a napi rutin részévé válhat. Az applikáció különböző problémák megoldását hivatott segíteni, megfelelő gyakorlatok ajánlásával, úgy mint: szülés utáni rehabilitáció, egészségmegőrzés vagy fokozott sportolás következtében fellépő izom megnyúlás, amely inkontinenciát vagy szexuális problémákat okozhat.

Sok kell a kevés sikerhez
Nem egyedi jelenség a világban startup túlburjánzás – mondja Turcsán Tamás a The Connect East Incubator alapítója. Ezt inkább pozitív dolognak kell értékelni, hiszen ez a vállalkozói attitűd erősödését hozza magával. A bukások pedig a tapasztalatokat erősítik, amelyeket később bárhol hasznosíthatnak a startupperek.
FOPO

A FoPo fellépve a zöldség és gyümölcs pazarlás ellen, üzleti alapú étel elosztó rendszer kiépítésén munkálkodik, amely a szavatossági idő lejárta előtt konzerválja a kidobásra ítélt élelmiszereket porított vagy szárított formában. A módszerrel, akár 2 évvel is megnövelhető az ételek élettartama. Az így tárolt zöldségeket és gyümölcsöket később ízesítéshez, sütéshez, főzéshez használhatjuk fel, de főleg a fejlődő országok számára jelenthet megoldást az élelmiszer utánpótlás biztosítására.

TWIPES

A Twipes nem más, mint egy anti-bakteriális, környezetbarát, nedves törlőkendő, amely vízben 100%-ban oldódó természetes, vegyszer mentes anyagokból készült és a meglévő WC papír tartóra illeszkedik. A lehúzás után vízzel érintkezve szinte azonnal természetes alkotóelemeire bomlik.

A Kínai különdíjat a HEATVENTORS érdemelte ki, aki innovatív technológiát kínál a hőenergia tárolására - akár fűtési vagy hűtési rendszerekbe. A különdíj Kínában biztosít négyszeri bemutatkozási lehetőséget helyi és nemzetközi nagybefektetők előtt.

Óriási buli, óriási haszonnal
A kiállítási megjelenés is olyan, mint régen a jó buli – sose lehet tudni, hogy mi lesz a vége. Legalábbis nem egészen pontosan. De felkészüléssel és némi támogatással a mindenképpen meglévő hatalmas pozitív löket és piaccal és versenytársakkal való közvetlen találkozás mellett komoly közvetlen eredményeket is hoz.

Véleményvezér

Szégyenteljes helyre került Magyarország a jogállamisági index alapján

Szégyenteljes helyre került Magyarország a jogállamisági index alapján 

A magyar jogásztársadalom levizsgázott.
Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában 

A makulátlanság egy elengedhetetlen szempont Norvégiában.
Lengyelországnak jót tett a kormányváltás

Lengyelországnak jót tett a kormányváltás 

A lengyel gazdasági csoda nem három napig tart.
Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában

Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában 

Mindenképpen javítani kellene a finanszírozáson.
Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek

Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek 

A világgazdaság számai egyre javulnak, miközben a magyar államháztartás senyved.
Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben

Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben 

Tényleg ciki Brüsszelben az idegen nyelvet alig tudó magyar képviselők jelenléte.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo