A digitális óriáscégek sem kerülhetik el az adófizetést

A magyar kormány az uniós jogot értelmező luxembourgi bíróságtól kapott papírt arról, hogy meg lehet adóztatni a legnagyobb cégeket, bevételeik, jelentőségük arányában rászoríthatók arra, hogy részt vegyenek a magyar közteherviselésben - jelentette ki a Magyar Nemzetnek a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára azt az ítéletet kommentálva, amelyet az Európai Unió Bírósága hozott a hét elején a magyar reklámadótörvényről.

Kép: Pixabay

"Az EU bírósága kimondta, hogy a reklámadó bejelentkezési szabályai nem ellentétesek az uniós rendelkezésekkel" - elevenítette fel Tállai András a szombati cikk szerint. "A döntés szerint az is helyénvaló, hogy a hatóság mulasztási bírsággal sújtsa azokat, akik bejelentési kötelezettségüknek nem tesznek eleget, sőt az is, hogy a tagállam olyan bírságot alkalmazzon, amely kellően magas ahhoz, hogy visszatartsa a jogsértéstől a reklámszolgáltatókat." Egyedül a szankció megállapításának módját kifogásolta a luxembourgi testület - tette hozzá.

Tállai András emlékeztetett: a Google annak idején tagadta, hogy reklámokat tenne közzé az interneten, és így reklámadóalanyként sem jelentkezett be a hazai adóhivatalhoz. A hatóság a cég mulasztásáért egymilliárd forint bírságot szabott ki. "Az uniós bíróság ítéletéből az következik, hogy a Google-nak be kellett volna jelentkeznie Magyarországon" - mondta Tállai András. Szerinte ez egyúttal azt is jelenti, hogy a legnagyobb vállalatokat is be lehet vonni a terhek közös viselésébe.

"Meg lehet alkotni a megfelelő jogi formulákat, a jogkövetés a legnagyobbaktól is elvárható és ki is kényszeríthető" - véli az államtitkár. "Még akkor is, ha olyan vállalatokról van szó, amelyek képesek rá, hogy alakítsák egy-egy ország médiaviszonyait, de beleszóljanak akár a helyi politikai folyamatokba is."

A Google- és az ugyanaznap kihirdetett Tesco-, illetve Vodafone-ügy ítéletével kapcsolatban Tállai András leszögezte: "Nem kell megrettenni az ilyen vállalatoktól és meghunyászkodnia az államnak. A feladat az, hogy minden kívánalomnak megfeleljenek azok a jogi passzusok, amelyek az óriásvállalatokat a közös szabályok betartására kötelezik."

Elmondta azt is, hogy az ítéletből kiindulva a nemzetközi digitális cégek tevékenységének szabályozási lehetőségeit a kormány külön munkacsoportban vizsgálja.

Véleményvezér

A világ legnagyobb gyarmattartója jelenleg Oroszország

A világ legnagyobb gyarmattartója jelenleg Oroszország 

Egykor önálló népek éltek a mai Oroszország nagy részén.
Hátul kullog Magyarország a diplomások számában

Hátul kullog Magyarország a diplomások számában 

A populizmus melegágya az iskolázatlanság.
Fülön csapták Orbán Viktor barátját

Fülön csapták Orbán Viktor barátját 

Az ellenzék ezúttal ártatlan.
Nőtt Ukrajna támogatottsága Európában

Nőtt Ukrajna támogatottsága Európában 

Az ukránok állnak győzelemre, legalábbis Európában.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo