68 forint az emelés az építőiparban

Kihirdették a 2015-ös minimális építőipari rezsióradíjat, amely 2490 forint, és szombattól, a jövő évi minimális rezsióradíj kihirdetéséig kell alkalmazni. Az összeg 2,8 százalékkal – 68 forinttal – több a 2014-es minimális építőipar rezsióradíjnál.

Kép: Pixabay

A legutóbbi Magyar Közlönyben megjelent összeg 2,8 százalékkal – 68 forinttal – több a 2014-es minimális építőipari rezsióradíjnál, amelyet tavaly áprilisban hirdetett ki a belügyminiszter. Azóta az építőiparért felelős miniszter a Miniszterelnökséget vezető miniszter lett, így az ő feladata – az Építőipari Ágazati Párbeszéd Bizottság ajánlása alapján – évente kihirdetni a minimális rezsióradíjat.

Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke szerint az új közbeszerzési törvény végrehajtási rendeletének tervezete bevezeti a kockázatos ár fogalmát, ennek meghatározásában a hivatalos minimális rezsióradíjat veszik figyelembe. A kormány 2013. április 9-én hirdette ki az építőipari lánctartozás megakadályozását segítő intézkedésekről szóló rendeletét. Ebben szerepel az, hogy a közbeszerzési eljárások során vizsgálni kell az aránytalanul alacsony árat, amelynek része a minimális rezsióradíjnak való megfelelés vizsgálata is.

Nemrégiben a vagyonvédelemben vezették be a rezsióradíjat.

A rendelet szerint aránytalanul alacsony árajánlatnak minősül, ha az ajánlattevő által alkalmazott rezsióradíj alacsonyabb a miniszteri rendeletben megállapítottnál. A megemelt rezsióradíj legnagyobb tétele a havi 122 ezer forintos alapbérre jutó 701 forintos díj. Ez 23 forinttal több a múlt évinél. Az ügyvitel és a munkahelyi irányítás költsége 460 forintról 465 forintra, a 27 százalékos szociális hozzájárulási adó 211 forintról 219 forintra emelkedett, míg a csoportos személyszállítás költsége 145 forint maradt, a teljes rezsióradíjban.

Irreálisan alacsony ár
A kormány döntése értelmében „irreálisan alacsony árnak” minősül az az ár, ami (a munkáltatók és munkavállalók képviselőiből álló) „ágazati párbeszédbizottság” által kialakított rezsióradíjat nem éri el. A jövőben automatikusan semmisnek minősül az a szerződés, amely a bizottság által az adott évre meghatározott rezsióradíjat nem éri el.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo