Nagy bajban a cégek többsége!

A PandaLabs 2007-es, kiterjedt vizsgálata szerint bajban vannak a cégek: mintegy 72%-uknál a telepített biztonsági alkalmazások ellenére is fellelhetőek voltak kártékony szoftverek.

A PandaLabs 2007-es, mintegy másfél milliós felhasználói mintán végzett adagyűjtési és -elemzési progamja alapján nagy bajban van a cégek többsége. A vizsgált vállalatok majd' háromnegyedénél (72%-nál) a telepített biztonságtechnikai szoftverek ellenére olyan kártékony szoftverek, vírusok, vagy egyéb kártevők (összefoglaló nevükön malware-ek) bújtak meg, amelyek komolyan veszélyeztették az adatokat és a hálózatot.

Tehát azon cégeknél, akik úgymond biztonságban érzik magukat, 72%-ban voltak fellelhetőek olyan kártevők, melyekről az adott cégeknél nem is tudtak! Itt már világméretű trendekről van szó - mutatott rá Sándor Zsolt, a Panda Security magyarországi igazgatója. - Az adatok alapján kijelenthetjük, hogy a hagyományos védelmi megoldások már nem elegendőek ahhoz, hogy megfelelő védelmet nyújtsanak. Olyan szintre gyorsult a vírusok "szaporodása", hogy a legtöbb vírusirtó egyszerűen nem bírja az ütemet.

A szakemberek szerint a legrosszabb az, hogy a cégek vezetői, IT-szakemberei nem mindig gondolják végig, milyen megoldásra van szükségük; a legtöbb vállalatnál alacsony profilú védelmi megoldásokat. Komoly problémát jelent, hogy a telepített biztonsági alkalmazások egyfajta hamis biztonságérzetbe ringatják az embereket, így pedig a digitális kártevőknek még könnyebb dolguk van.

A cégek és az egyéni felhasználók a www.infectedornot.com, vagy a www.fertozottvagynem.hu címen ellenőrizhetik a rendszerükben fellelhető biztonsági réseket, kártékony programokat.

Véleményvezér

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo