Hárommillió új Android-vírust fedeztek fel tavaly

Több mint 3 millió új androidos kártevőt fedeztek fel a kutatók 2017-ben, ezek közül 700 ezer próbált meg bejutni a Google hivatalos alkalmazás-áruházába.

A G DATA most közölt adatai szerint, noha valamivel kevesebb új kártevőt fedeztek fel 2017-ben a kutatók, mint egy évvel korábban, így is magas az androidos vírusok száma: 3 002 482 új mintát regisztráltak (2016-ban ez a szám meghaladta a 3,2 milliót). A vírusvédelemmel foglalkozó cég szakértői egy nap átlagosan 8225 új rosszindulatú alkalmazást találnak.

A kártevőktől a Google hivatalos áruháza, a Play Store sem mentes. A Google és a vírusirtó megoldások fejlesztői közösen több mint 700 ezer olyan alkalmazást fedeztek fel tavaly, melyek megszegték az áruház előírásait, és kártevőt tartalmaztak. Ezek 99 százalékát már akkor észlelték és törölték, mielőtt az adott alkalmazást bárki letöltötte volna. Az előző évhez képest azonban így is 70 százalékkal nőtt a próbálkozások száma, és tudunk olyan esetről is, amikor a kártékony kód több alkalmazáson keresztül is bejutott és letölthetővé vált a hivatalos áruházból.

Gyakrabban érdemes frissíteni

Az androidos kártevők nagy száma az operációs rendszer népszerűségével is magyarázható: 2017 utolsó negyedévében az európai okostelefonok 68 százaléka Android operációs rendszert használt. Világviszonylatban az arány pedig még magasabb, az okostelefonok 73 százaléka androidos.

A Google a probléma kezelésére az operációs rendszer minél gyakoribb frissítését javasolja, hiszen az újabb verziókba újabb, az időközben azonosított kártevők elleni védelmi funkciókat is beépítenek. Mint írják, ma az androidos készülékeknek csupán az 1 százalékán fut a legújabb operációs rendszer, az Android 8. Több mint a felük az Android 6-ossal és 7-essel működik, negyedük pedig a még régebbi Android 5-öst használja. Az androidos oprendszerek nagy részét soha nem is fogják frissíteni, mert ez túl nagy feladatot jelent a készülékgyártók számára, a fogyasztók pedig előbb cserélnek telefont, mintsem megvárják a frissítést.

Véleményvezér

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.
Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen

Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen 

Nem jött össze Trumpnak a korlátlan hatalom igénye.
Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban 

Nagy váltás Romániában.
Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok

Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok 

Nyílik az olló Lengyelország és Magyarország között.
Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak

Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak 

Az ukrán parancsnok fordulatot vár a háborúban.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo