Érték a digitális védelem

Megjelentek a Deloitte immár hagyományos, évente készülő előrejelzései a telekommunikációs, média és technológia (TMT) szektorra, az idén hetedik alkalommal. A bemutatott tendenciák világszinten jelentkeznek ugyan, mégis számos trend érinti közvetlenül is a közép-európai és a magyar piacokat.

A TMT iparág 2008-as előrejelzésének legfontosabb megállapításait Kigyós Zsuzsa foglalta össze, amely alapján elmondható, hogy az iparágak szereplőinek 2008-ban is izgalmas kihívásokkal kell szembenézniük.  Az amerikai hitelpiaci válság hatására például a feltörekvő országok mobilpiaci szereplői egyre inkább foglalkoznak felvásárlásokkal, felmerül a GPS és a mobil telefon kombinált szolgáltatásainak lehetősége, a digitális adatvédelem a felhasználók számára felértékelődik, az online hirdetési piac komoly akadályokba ütközhet, a mozi a digitalizáció lehetőségeivel más típusú szórakozási formává válhat. A fiatalok után ismét fontossá válik az idősebb generáció, csakúgy ahogy a technológiai szektor mozgatói közé bekerül a környezettudatosság.

A digitális védelem egyre értékesebb

Az első személyi számítógép megjelenése óta egyrészt exponenciálisan megnőtt a PC-ken tárolt adatmennyiség, de legalább ilyen mértékben nőtt ezen adatok értéke és jelentősége is. Az értékeket pedig meg kell védeni, így 2008-ra egyre népesebbé válik azon felhasználók tábora, akik számítógépük élettartama alatt többet költöttek már vírusvédelemre és internetbiztonságra, mint amennyibe a gépük eredetileg került. Ez a trend valószínűleg nem áll majd meg a személyi számítógépeknél, s ugyanez a tendencia érvényesül az MP3 lejátszók, mobiltelefonok, asztali DVD felvevők és külső tárolóegységek esetében is, mert bár különböző formátumokkal dolgoznak, közös bennük, hogy napjainkban mind értékesebb adatok tárolására használják őket.

A digitális térhódítással kapcsolatban Bodor Kornél elmondta, hogy a TMT szektor folyamatos változásai kihatással vannak a pénzügyi beszámolókra is, miközben az egyik legfontosabb momentum továbbra is az adatbiztonság: "A TMT szektorban működő társaságok belső pénzügyi beszámolóinak összeállításában, s ellenőrzési folyamataiban jelentős szerepet játszik a gazdálkodással kapcsolatos adatok feldolgozása, lekérdezhetősége, mint ahogy ezen adatok biztonságos, külső fél által nem hozzáférhető ellenőrzése és tárolása is. A közelmúltban külföldön történt nagyobb személyes adatvesztéssel járó botrányok erre különösen felhívták a társaságok figyelmét."

Buktatók várnak az online hirdetésekre

Az online hirdetés fennállásának 15. évfordulóját ünnepli 2008-ban - az első banner eladása óta az online reklámozás 42 milliárd dolláros iparággá nőtte ki magát.  Mégis úgy tűnik, 2008-ban az online hirdetések piacán sokasodnak az akadályok. Az egyik ilyen akadály a fogyasztók fokozódó ellenszenve az online hirdetési forma ellen; a másik pedig a felhasználók növekvő ellenérzése az online szokásaik nyomon követése miatt. A hirdetőknek lépniük kell s 2008-ban fel kell hívniuk a felhasználók figyelmét az internetes hirdetés előnyeire - gondoljunk például az ingyenes tartalmakra és szolgáltatásokra.  A szektornak gondosan figyelemmel kell kísérnie a szabályozást, hiszen minél sikeresebbé válik az online hirdetési forma, annál nagyobb figyelmet fordítanak majd a szabályozó hatóságok az ellenőrzésére, továbbá fokozott versenyre kell felkészülni a hagyományos hirdetési piac részéről is.

Véleményvezér

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo