130 millió ember pénze került veszélybe

Valószínűleg minden idők legnagyobb számítógépes személyiségi adatlopása ügyében indított eljárást az amerikai igazságügy-minisztérium; a hackerek több mint 130 millió bankkártya számát tulajdonították el.

Az adatlopással egy miami férfit, a 28 éves Albert Gonzalezt, valamint két meg nem nevezett orosz férfit gyanúsítanak. A személyiségi adatok ellopásával és az azokkal való visszaéléssel vádolt férfiak több mint 130 millió hitelkártya és hitelkeret nélküli bankkártya adatát szerezték meg úgy, hogy feltörték öt vállalat - a Heartland Payment Systems, a 7-Eleven, a Hannaford Brothers és további két cég - számítógépes rendszerét.

A New Jersey-i szövetségi ügyészi hivatal közleménye szerint az elkövetők először kiválasztották a legjelentősebb amerikai vállalatok Fortune 500-as listájáról az áldozatokat, majd megkeresték a cégek honlapjainak sérülékeny pontjait.

A gyanúsítottak az ellopott kártyaszámokat el akarták adni másoknak, akik azokkal hamis vásárlásokat hajthattak volna végre. A tolvajok New Jersey államban és a világ más részein található szervereken tárolták a hackeléshez szükséges adatokat. Ez a séma valószínűleg a legkiterjedtebb hackelési és személyiségi adatlopási eset, amelyben az amerikai igazságügy-minisztérium valaha eljárást indított - tartalmazza a közlemény.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo