Vigyázat, a kiberbűnözők még trükkösebben kezdték el használni a zsarolóvírusokat

Már csak pár napja maradt belépni a nyilvántartásba azoknak a hazai vállalatoknak, amelyekre kiterjed a NIS2, vagyis a felülvizsgált uniós kibervédelmi irányelv. Ennek apropóján tartott a Klasszis Média Lapcsoport konferenciát a NIS2-ről, ahol Bor Olivér kiberbiztonsági és kommunikációs szakértő a kiberbiztonsági trendekről beszélt.

A Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságának (SZTFH) szakembere arra hívta fel a figyelmet, hogy azoknak a vállalatoknak, amelyeknek legalább 10 millió eurós árbevétele van és több, mint 50 főt foglalkoztat, regisztrálnia kell a NIS2-ben

„Ez azért fontos, mert ahogy Robert Müller, az FBI egykori igazgatója mondta, kétfajta szervezet létezik a világon. Az egyik, amelyet már ért kibertámadás, a másik, amelyet érni fog kibertámadás. Sőt, a Cisco vezérigazgatója továbbmegy: kétfajta cég létezik, akit már meghekkeltek és tud róla, és az, akit meghekkeltek, de még nem tud róla. Azt hiszem, közel állunk az igazsághoz, ha kibertámadásokról beszélünk” – kezdte bevezetőjében Bor Olivér.

Bor Olivér kiberbiztonsági szakember a cégekre leselkedő veszélyekről beszélt
Bor Olivér kiberbiztonsági szakember a cégekre leselkedő veszélyekről beszélt
Fotó: Klasszis Média / Dala Gábor

Dezinformációs hadviselés

A World Economics Forum 2024-es elemzésére hivatkozva arról is beszélt a szakértő, hogy a következő két évben az egyik legnagyobb globális rizikófaktor a dezinformációs hadviselés lesz. Az orosz-ukrán háborúból látható, hogy az álhíreknek és a dezinformációknak mekkora erejük van. Ez a kibertechnikai trend ma teljes mértékben meghatározza az életünket.

De a kiberbiztonság maga is ad rendesen feladatot a közeljövőben. Az Európai Unió Kiberbiztonsági Ügynöksége (ENISA) minden évben kiad egy kiberfenyegetettségi térképet. A 2023-as jelentés semmilyen újdonsággal nem szolgált, ami a támadási trendeket illeti. Ugyanúgy voltak zsarolóvírusok, ellátási láncok elleni támadások, dezinformációk. Hogy mégis mik változtak? Például az érintett szervezetek fizetési hajlandósága csökkent az EU-ban a zsarolóvírusoknál.

Véleményvezér

A bíróság betiltotta a kormánypropagandát

A bíróság betiltotta a kormánypropagandát 

Elharapódzott a hazudozás.
Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t

Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t 

Putyin keménykedik Venezuela ügyében.
Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat

Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat 

A gyűlöletet könnyű szítani.
Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál

Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál 

Milliárdok folytak a kanálisba.
Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül?

Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül? 

Oroszország hatalmas hadi készleteket halmoz fel, de ki ellen?
Republikánus fellegvárat bukott el Donald Trump

Republikánus fellegvárat bukott el Donald Trump 

A republikánus mennyországnak bealkonyult.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo