Új támogatója van az Olimpiának

Az Acer kiemelt támogatóként csatlakozik az olimpiai mozgalomhoz 2009-ben. A megállapodás 2009. január 1-jén lép érvénybe, magába foglalja a 2010-es vancouveri téli olimpiai játékokat és a 2012-es londoni nyári olimpiai játékokat.

A megállapodás értelmében az Acer a nemzetközi kiemelt partnerek közé sorolható mind a vancouveri téli játékokon, mind a londoni nyári játékokon. Az Acer által követett felvásárlási stratégiának köszönhetően az együttműködés a Gateway számára is jövedelmező lesz.

Az Acer legnagyobb beruházásai az elmúlt pár évben leginkább az Egyesült Királyságban és Észak-Amerikában valósultak meg, mind a pozicionálás, mind a terjeszkedés területén. Az itt kimutatható növekvő piaci eredmények és márkaismertség erősítette meg az Acert a következetes üzleti modell iránti elkötelezettségében, a sokszínű termékskála létrehozásában, és olyan eszközök kifejlesztésében, amelyek választ és lehetőséget kínálnak az emberek valódi szükségleteinek kielégítésére.

Korábban a Microsoft jelentette be, hogy a kínai leányvállalata támogatja a 2008-as kínai olimpiai játékokat.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo