Telefonált már 5 forintért?

A Siemens Home and Office és a MACROgate IPsytems Magyarország Távközlési Kft. április elejétől újszerű terméket és egyben szolgáltatást is kezd árulni az egyik legnagyobb műszaki áruházlánc üzleteiben. Az internetes telefonálás hazai történetében mérföldkőnek számít, hogy az erre alkalmas készüléket és az ezt lehetővé tévő szolgáltatást az ügyfelek egyszerűen csak leemelhetik a polcról.

Az internetes telefonálás természetesen nem új keletű, ám a szolgáltatás mostanra jutott el olyan szintre, hogy az ügyfeleknek nem kell megtanulniuk, hogyan működik: ugyanúgy, mint az eddigi vezetékes telefon. A Siemens készülékek és a MACROgate szolgáltatásai elérték azt a fejlettségi szintet, ahol piacképesen kínálnak alternatívát a hagyományos telefonálással szemben.

Mindenféle bonyodalmas procedúra nélkül, az interneten aktiválható a szolgáltatás, amely igen kedvező, akár hat forintos percdíjat (bruttó 5 Ft-tól) garantál a vezetékes és néhány mobilhálózatba, függetlenül attól, hogy a hívás honnan indul és hol végződik. Eltérően a vezetékes szolgáltatóktól itt csak a hívás célpontja, végződtetése határozza meg az árat, a hívás kezdeményezésének helye nem, tehát a MACROgate ügyfeleként nem kell törődnünk azzal, hogy honnan telefonálunk, csak az számít, hogy hová.

A Macrogate szolgáltatását kezdetben a Siemens C450IP  típusú készülékkel együtt értékesítik a MediaMarkt üzleteiben, 36.990 forintos csomagáron, melybe húszezer forintnyi ajándék-perc is került, tehát az egyik legmodernebb, VOIP hívásokra specializált, de hagyományos vezetékes hívásokat is kezelő, kényelmes, vezeték nélküli, úgynevezett DECT készülék igen kedvező áron kerül a boltokba. A percdíjakat a felhasználók külön havidíj - és elkötelezettség mentesen vehetik igénybe, ugyanis az előre feltöltött összegek száz százalékban lebeszélhetők. Az ügyfél regisztráció pedig egyszerűen, akár otthon is elvégezhető internetes felületen.

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo