A sajtótúrákkal általában az a probléma, hogy a meghívó fél túlzott lelkesedésében annyira lefárasztja a meghívott újságírókat a különféle exkluzív helyszíneken elkövetett kiegészítő programokkal, hogy valódi mondanivaló befogadására már egy szem joule energiája sem marad a "szegény" zsurnalisztáknak. (Programszervezők, figyelem! Ebéd csak a kötelező előadások után!) A Dell sem volt ez alól kivétel, ám sikerült azért néhány olyan dolgot mutatni, ami megragadta a figyelmemet.
Kelta Múlt Ltd.
Írországot szokás a kis kelta tigrisnek is emlegetni, a jólértesültek pedig folyton arról áradoznak, hogy Írország milyen jól is járt az EU-hoz való csatlakozással, bezzeg mi.
Nos Írország több, mint 30 éves EU-tagságából csak az utóbbi néhány év volt sikertörténet, de ennek valóban látható jelei vannak. Az utak mentén mindenütt táblák jelzik, mennyi minden épült az Európai Unió 80 százalékos támogatásával, sörfőzdétől kezdve szeméttelepen keresztül a falu végi hídig.
Az Uniós kasszából sikeresen megpályázott pénzek egy jó része a turizmus fellendítésében kapott előkelő szerepet, lévén minden falunak volt legalább egy saját, eredeti - jó állapotban lévő - kelta kőtemploma és legalább egy őrtornya. A szállásunkat is befogadó Adare faluban a kötelező épületeken túl egy kolostor - ma általános iskola - és egy minivár is állt. Ez utóbbi kicsit romos volt, de láthatóan nagy erőkkel építették (újjá?), hogy teljes fényében pompázhasson. Mivel az udvaron sorjázó kövek mind vakító fehérek voltak, csak remélhetjük, hogy a felújító cég (minden bizonnyal a Kelta Múlt Ltd.) nem feledkezik el a hagyományos szürkés-mohás patina felviteléről sem...
Adare ezen felül két látványossággal szolgált: egy kastéllyal, melynek rendszeres látogatója Bill Clinton (nyilván az ősparkon át húzódó fantasztikusan szép golfpálya miatt), valamint az 1792-ben alapított Dunraven Arms hotel. Mi ez utóbbiban laktunk, bár nyilván 200 éve még nem volt minden szobában légkondi meg wifi.
A szállodában természetesen kísértet is lakott (melyik ír épületben nem húzódik meg egy?!), melyet az egyik szlovén kollegina hallani is vélt az éjszaka folyamán. Nem tudom, higgyek-e neki, én is hallottam dobolást meg fütyülést, igaz valami meccs-közvetítésen aludtam el.
Céges showmanek
Aki azt képzeli, hogy az újságíró munkája csupa móka és kacagás, nagyot téved. Bizonyos cégek azt gondolják, hogy ha már összerángatták a sajtó képviselőit, a legjobb, ha mindent, amit fontosnak tartanak megemlíteni, a lehető legrészletesebben elmesélnek vállalatukról váltott előadókkal, akár hat-nyolc órán keresztül. Ezen előadások mindegyike unalmasabb, mint bármelyik vállalatgazdaságtan-, munkajog-, vagy anatómiaelőadás (nem kívánt törlendő), a végeredmény pedig épp az ellenkezője annak, amit a társaság szeretne elérni, vagyis érdeklődő tekintetek helyett néma csend, esetleg ütemes szuszogás.
A Dell haladó vállalat, vagyis a vezetők rájöttek, hogy egyrészt rövid, pörgős előadásokkal kell ébren tartani a hallgatóságot, másrészt csak olyan munkatársat szabad csak felkérni, aki elvégezte már a "Hogyan adjuk elő könnyeden, humorosan II." című tanfolyamot. S valóban sikerült is minden különösebb fejkoppanós incidens nélkül végigcsinálni a napi programot, kivételt csak a meghívott cég előadója jelentett, aki azért próbára tette az idegeket halk motyogásával és legalább 50 oldalasnak tűnő prezentációjával. (Tudják, ő az, aki egy külső cég vezető tisztségviselőjeként eljön és elmondja, miért járt olyan nagyon jól vállalata a meghívó vállalat - jelen esetben a Dell - termékeivel.)
#page#Második generáció
A meghívás apropója - mint már említettük - az volt, hogy a Dell bemutatta hét második generációs lézerprinterét a nagyközönségnek.
A történet bizonyára úgy kezdődött, hogy a vállalat agytrösztjei néhány éve végignéztek a termékpalettán és veszettül törték a fejüket, mivel is lehetne még inkább feldobni az amúgy is széles kínálatot. Egy éleslátású kolléga felfedezte, hogy a Dell mindent kínál az inputok (notebookok, asztali PC-k) és throughputok (szerverek) terén, output tekintetében azonban komoly lemaradásban van a cég, lévén saját printer nincs egy szál sem a kínálatban. Egy második szakember erre benyögte, hogy mi sem lenne egyszerűbb, mint a már amúgy is Dell termékekkel ellátott cégeket rábeszélni a Dell-printerekre, míg egy harmadik rájött, hogy a printerek világára is kiterjeszthető a Dell hagyományos szolgáltatás-orientált világnézete. A vezetők rábólintottak az ötletre, s megszülettek az első Dell-printerek.
A világ legnagyobb PC-gyártója mára ezen a piacon is markáns szereplővé nőtte ki magát, azokon a piacokon, ahol a "hagyományos" termékeik amúgy is népszerűek, 2005-re bekerültek az öt legnagyobb printerszállító közé.
A Dell szakemberei szerint az általuk kínált masinák a printerkereslet 95 százalékát kielégítik - vagyis mindenki talál magának megfelelő printert, amennyiben nem hajólakkal szeretne A0-s furnérlemezre nyomtatni. Valóban, a számunkra felvezetett kínálatban volt fekete-fehér és színes, egy vagy két oldalra dolgozó, gyors és lassabb, ipari használatra és otthoni szöszmötölésre kitalált nyomtató is. A legkisebb, 1110-es lézerprinter ára alig 99 euró, míg a csúcsnak számító 5110-es alapára 849 euró.
A futószalag ördögei
A Dell nemcsak új printereivel büszkélkedett el, hanem Limerick-beli összeszerelő üzemével is, melyből a már említett EMEA-térséget látja el, s nem is egy van belőle a városban, hanem három. Mivel az általunk meglátogatott üzem bejáratánál fekvő végeláthatatlan parkolóban megszámlálhatatlan mennyiségű gépjármű állt, rövid fejszámolás után arra kellett rájönnöm, hogy a 76 ezres lakosságú Limerick aktív korú népességének legalább kilencven százaléka a Dellnél dolgozik. Amennyiben a dolgozók kedvezményt kapnak Dell-termékek vásárlására, valószínűleg Limerick Európa legnagyobb Dell-bemutatóterme.
A kiscsoportos gyárlátogatás előtt szigorú eligazítást tartottak, mit lehet és mit nem, s ez egyből mély, érzelmi húrokat pendített meg bennem, mivel a legutóbbi gyárlátogatáson is hasonló dörgedelemben volt részem. Akkor általános iskola harmadik osztályába jártam...
Nem voltam benne teljesen biztos, leírhatom-e mindazt, amit az üzemben láttam, lévén kísérőnk szigorúan megtiltotta benn a fényképezést, ám mivel az ajándékba kapott fotó CD-n minden általam érdekesnek talált témáról kaptam irgalmatlan felbontású képeket, azt hiszem mégsem adok át önkéntelenül ipari titkokat a konkurenciának.
A Dell a futószalag-gyártás legszebb hagyományait ötvözte a high-techhel és hozzáigazította azokat a XXI. század, valamint a saját elvárásaihoz. A csarnokot párhuzamosan futó összeszerelő rendszerek alkotják, melyek egyik végén bejön az alapanyag, a végén pedig teherautóra kerül a becsomagolt késztermék. A trükk mindössze annyi, hogy a szezonális kereslet kielégítése érdekében egyes sorokat egy-két hónap alatt át lehet alakítani, azaz szerver sorból például csinálnak printer sort.
A folyamat rendkívül egyszerű. A sor elején bejönnek a félkész alapanyagok (félkész, vagyis memória, alaplap, kijelző, háttértároló, DVD-meghajtó, miegymás), valamint a megrendelő cetli. (A Dell csak megrendelésre készít bármit is, készletre sosem. Legalábbis ezt állítja.)
A megfelelő alkatrészek összeválogatása után egy következő munkaállomáson szorgos kezek összeszerelik a gépet, és gyorstesztnek vetik alá. Ez a lépés egy notebook esetében 10 perc körül jár, egy asztali PC-é ennél kevesebb, egy szerver összerakása azonban akár egy órát is igénybe vehet. Következő lépésben image-fájlokból feltelepítik a szükséges szoftvereket, majd dobozolják a gépet a hozzá tartozó kiegészítőkkel együtt. A legvégső csúszdán már gyakorlatilag az úti cél irányába induló teherautó rakterébe csúszik az áru.
A Dell ennek köszönhetően akár a megrendeléstől számított 4-6 órán belül is le tudja szállítani az árut, persze az igazán valószínűtlen, hogy amennyiben a Bundestag minden képviselője számára rendelnek délelőtt notebookot, az is befut délután négyre. Olyan sokáig azonban nem tarthat, mivel a gyár vezetőinek becslése szerint egyedül a limericki gyár 3,3 milliárd dolláros forgalmat bonyolít negyedévente...
