Pár éven belül tízből hat munkavállalónak átképzésre lesz szüksége

A Világgazdasági Fórum friss kutatásának eredményei szerint az MI és más diszruptív technológiák elterjedésének munkahelyekre gyakorolt hatása a következő öt év során nettó pozitív lehet, de csak akkor, ha a meglévő munkaerő jelentős részének digitális készségeit is a változó igényekhez igazítják. Az IVSZ szerint már most muszáj konkrét lépéseket tenni a hazai munkavállalók digitális készségeinek fejlesztésében, ha ugyanis ez elmarad, az már rövid távon is komoly versenyhátrányt okozhat Magyarországnak.

Ugyanakkor ahhoz, hogy valamilyen új pozícióban folytathassa munkáját, tízből hat munkavállalónak átképzésre lesz szüksége még 2027 előtt. Az egyik legfontosabb készség a jövőben az analitikus gondolkodás elsajátítása, a második legfontosabb a kreatív gondolkodás előmozdítása, illetve a mesterséges intelligencia és a big data megoldások használata lesz. A vállalatok kétharmada arra számít, hogy a képzésekkel kapcsolatos befektetései akár egyetlen éven belül megtérülhetnek például a munkavállalói szerepek közötti átjárhatóság, a megnövekedett munkatársi elégedettség, vagy a termelékenység javulása által.

A cégektől kapott válaszok alapján napjainkban az üzleti feladatok mintegy 34 százalékát gépek vagy algoritmusok, 66 százalékát pedig továbbra is emberek végzik. 2027-re a várakozások szerint már 47 százalékra emelkedik majd az automatizáció részesedése ebben a szegmensben főként a generatív MI és a nagy nyelvi modellek szélesebb körű elterjedésével.

Elkerülhetetlen a munkavállalók instant átképzése

Bár a Világgazdasági Fórum felmérésének eredményei optimisták, a fenti megállapításokból jól látszik, hogy a hazai vállalkozásoknak is lépést kell tartaniuk az MI és más diszruptív technológiák alkalmazásával, így az IVSZ szerint elkerülhetetlen a jelen munkavállalóinak képzése ahhoz, hogy Magyarország ne kerüljön behozhatatlan lemaradásba.

“Ezeket a lépéseket most meg kell tennünk, különben nem tudunk élni a fejlett technológiák nyújtotta hatékonyságnövelési lehetőségekkel. Az, hogy a munkavállalók megfelelő készségekkel rendelkezzenek, a kormányzatnak, a munkaadóknak, a munkavállalóknak közös érdeke, és mindenkinek van felelőssége is abban, hogy ezen a téren előrelépés történjen. A munkahelyek elvesztésével való riogatást, amellyel az MI kapcsán gyakran lehet találkozni, nem tartjuk sem szerencsésnek, sem ösztönzőnek ebben a folyamatban, azon vagyunk, hogy arra hívjuk fel az emberek figyelmét, hogy más típusú munkavégzésre kell felkészülniük, más készségeket kell elsajátítaniuk a jövő munkahelyén való helytálláshoz” - kommentálta a Világgazdasági Fórum kutatási eredményeinek hazai vonatkozásait Tajthy Krisztina, az IVSZ főtitkára.

Véleményvezér

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo