Összedolgozik a Hitachi és az Albacomp

Szorosabb stratégiai együttműködést kötött a Hitachi Data Systems és az Albacomp, hogy hatékonyabb és pénzkímélőbb rendszereket dolgozzanak ki.

Mi történik, ha egy vállalatnak már nemcsak a munkaerő, az energia vagy a finanszírozás elérhetőségével, hanem a víz tartós hiányával is számolnia kell? Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A válságnak köszönhetően egyre inkább szűkül a piac, így a vállalatvezetők számára létkérdéssé vált, hogyan tudnák csökkenteni költségeiket - közölte keddi sajtótájékoztatóján Egervári Dénes, az Albacomp műszaki vezérigazgató-helyettese. A legtöbb cégnek így szembe kell néznie azzal a problémával, hogy csökken a profitja, rosszabb esetben veszteséget termel. Ezzel szemben - állítja a szakember - csak a struktúraváltás jelenthet megoldást, hiszen az elbocsátásokkal, a termelés leállításával a korábbi rossz struktúra megmarad. Ugyancsak a változás mellett szól Egervári szerint, hogy amikor majd a válságnak vége lesz, azok a cégek lesznek nyerő pozícióban és termelnek extraprofitot, akik idejében meghozták a szükséges döntéseket.

Éppen ezért érdemes optimalizálni az erőforrásokat, így például az adatkezelést gyakran jóval olcsóbban is megoldhatnák a cégek - közölte a vezérigazgató-helyettes, hozzátéve, hogy Magyarországon nem csak azért vesznek tárolórendszereket az ügyfelek, mert fejlesztenek, hanem azért is, mert konszolidálják a rendszereiket. Szerinte a döntéshozók mára már nyitottak lettek azokra a megoldásokra, amelyek révén csökken az üzemeltetési költség, így 12-16 hónap alatt megtérülhet a beruházás.

A kiscégek is spórolhatnak a háttértárolókon

Bár november óta egyre több informatikai beruházás csúszik, az optimalizált megoldások iránt idén is meglesz a kereslet - jelentette ki Horváth Balázs, a Hitachi Data Systems (HDS) területi igazgatója. Tapasztalatai szerint a válságnak köszönhetően megváltoztak a döntési kritériumok, így az ügyfelek egyre nagyobb figyelmet szentelnek az üzemeltetési költségeknek.

Amikor egy cégnél megindul az átalakulás gyakran előfordul, hogy első lépésként az informatikát szervezik át - közölte az igazgató. A legnagyobb kihívást jelenleg a meglevő IT infrastruktúra flexibilis üzemeltetése, illetve az ezzel kapcsolatos oktatás megszervezése és a feladatok kiszervezése jelenti. Egy jól megszervezett háttértároló hálózati infrastruktúrával jelentős összegeket lehet megspórolni - állítja Horváth Balázs, aki szerint akár egy 20-50 fős is előnyt tud kovácsolni a háttértároló infrastruktúrájából.

A két cég együttműködésének eredményeképp az Albacomp jelenleg is dolgozik egy 100 ezer dollár értékű HDS-alapú tároló rendszer tervezésén és építésén egy hazai nagyvállalatnál, és folyamatban van egy másik, ennél is nagyobb értékű projekt megvalósítása.

Véleményvezér

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell 

A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo