Nem kell félni a mesterséges intelligenciától?

A Unisys friss kutatása szerint mind az alkalmazottak, mind a munkáltatók pozitívnak ítélik meg a mesterséges intelligencia munkahelyi hatását.

A Magyarországon több mint 700 szakembert foglalkoztató vállalat négy országban elvégzett felmérése azt mutatja, hogy az AI alkalmazása növelheti a dolgozói elégedettséget, és segítheti a gyorsabb karrierépítést, míg a vállalatvezetők szerint versenyképességüket veszélyezteti, ha nem építik be a technológiát a működésükbe.

A német, brit, amerikai és ausztrál vállalatvezetők és munkavállalók körében végzett felmérés rávilágított arra, hogy a dolgozók 71 százaléka érzi úgy, hogy az AI növeli munkahelyi elégedettségét, míg 83 százalékuk szerint jelentősen javítja napi termelékenységüket, különösen, ha mindennapi feladataik megkönnyítésére használhatják.

Nem fenyeget a mesterséges intelligencia
Nem fenyeget a mesterséges intelligencia
Fotó: Depositphotos

„Kutatásunk eredményei azt mutatják, hogy az AI nemcsak a napi feladatokat könnyíti meg, hanem nagyban hozzájárul a karrierfejlődéshez is – mondta el Patrycja Sobera, a Unisys digitális munkahelyi megoldásokért felelős alelnöke. – Az AI nemcsak a munkavállalók hatékonyságát növeli, hanem a karrierépítésben is fontos eszközzé válik. Az ismétlődő feladatok automatizálása révén az alkalmazottak stratégiai, értékesebb munkára koncentrálhatnak, ami növeli az elégedettséget és a termelékenységet.”

A felmérés több előnyt is feltárt az AI alkalmazásával kapcsolatban:

  • A dolgozók 79 százaléka úgy véli, hogy az AI-ismeretek gyorsabb karrierfejlődést tesznek lehetővé számukra, új lehetőségeket nyitva meg a vállalaton belül.
  • Az AI által időt megtakarító munkavállalók 44 százaléka az így „nyert” időt szakmai képzésekre fordítja, ezáltal további készségeket fejleszt és bővíti karrierlehetőségeit.
  • A dolgozók 61 százaléka szerint az AI új munkahelyeket teremthet, és a munkanélküliséggel kapcsolatos félelmek ellenére dinamikusan fejlődő munkaerőpiacot hozhat létre.

Optimistán tekintenek az AI-ra a munkáltatók is

A vállalatvezetők 93 százaléka szerint az AI hosszú távon a cégük stratégiai részét képezi, és 89 százalékuk tervezi a mesterséges intelligencia felhasználásának bővítését a következő évben. Az AI azonban csak akkor hoz valódi eredményeket, ha tudatosan integrálják a működésükbe. Az AI-ba stratégiai szinten befektető cégek 30 százaléka már jelentős versenyelőnyt érzékel, míg azokon a helyeken, ahol külön vezető felel az AI bevezetéséért, a vezetők 86 százaléka számolt be időmegtakarításról.

Véleményvezér

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.
Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen

Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen 

Nem jött össze Trumpnak a korlátlan hatalom igénye.
Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban 

Nagy váltás Romániában.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo