Nagyfoglalkoztató a Microsoft Magyarországon

Az IDC kutatása szerint a Microsoft és partnerei 53 000 embert foglalkoztatnak Magyarországon. A kutatás szerint a Microsoft hazai árbevételének minden forintja újabb 6,4 forintnyi forgalmat generál a cég partnereinél.

Az International Data Corporation (IDC) és a Microsoft által közzétett globális kutatási eredményeiből kiderül, milyen hatást gyakorol az informatikai ágazat a munkahelyteremtésre, a cégalapításra, valamint a helyi IT-költések és adóbevétel alakulására a világ 82 országában és régiójában.

A magyarországi IT-piac az átalakulóban lévő gazdaság jellemzőit mutatja; 2007-ben az IT-költések 43%-át adják a hardverek, és mindössze 23%-át a szoftverek. Az IT-költések a GDP csupán 2,3%-át teszik ki, a világviszonylatban jellemző 2,5%-kal szemben. Bár a szoftverekre költött összeg az IT-költések csak kis százalékát teszi ki, a szoftverekhez kapcsolódó munkahelyek száma 2007-ben várhatóan a teljes IT-foglalkoztatottság közel 48%-át teszi majd ki, amely több mint 118 000 foglalkoztatottat jelent. A Microsofthoz kapcsolódó foglalkoztatottság várhatóan a teljes IT-foglalkoztatottság 45%-át fogja kitenni.

A kutatás keretében az IDC azt vizsgálta, milyen hatást gyakorol az IT ágazat a munkahelyteremtésre, a cégalapításra és az adóbevételek alakulására a világ technológiai beruházásainak 99,5 százalékát adó 82 országban. Az IDC megállapította, hogy a Microsoft ökoszisztémájának tagjai - azaz a Microsoft platformon futó termékeket fejlesztő, értékesítő és forgalmazó IT-szakemberek és az ilyen tevékenységet folytató IT-cégek munkatársai - kiemelt szerepet játszanak az IT-ágazatnak tulajdonítható munkahelyteremtésben és gazdasági fejlődésben.

A kutatás tanúsága szerint a Microsoft katalizátorként hat a gazdaság fejlődésére minden olyan országban, ahol jelen van. A Microsofttal együttműködő cégek árbevétele messze meghaladja a Microsoft saját forgalmát. A magyarországi eredmények is igazolták, hogy a Microsoft 2007-es árbevételének minden forintja 6,4 Ft forgalmat generál a cég partnereinél. A kutatás adatai szerint 2007-ben 199 milliárd Ft (945 millió USD) árbevételt termelnek majd a Microsoft ökoszisztémájához tartozó szállítók, az e cégek által a helyi gazdaságban kutatás-fejlesztésre, marketingre, értékesítésre és támogatásra fordított összeg pedig meg fogja haladni a 43 milliárd Ft-ot (200 millió USD).

A Microsoft-ökoszisztéma kiemelkedő gazdaságélénkítő hatását bizonyítja, hogy a cég partnerei világszerte élen járnak az innovációban, és komoly növekedést produkálnak.

Véleményvezér

Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében

Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében 

A ketchup ártalmatlannak bizonyult.
Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra

Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra 

Páratlan kilátás jár a NER-es birtok mellé.
Az Európai Csalásellenes Hivatal szerint 10 milliárd forintot kell visszafizetnie Magyarországnak

Az Európai Csalásellenes Hivatal szerint 10 milliárd forintot kell visszafizetnie Magyarországnak 

Bajban a kulturális és innovációs miniszter.
Bulgáriával közösen repesztünk az utolsó helyen

Bulgáriával közösen repesztünk az utolsó helyen 

Európa végére süllyedtünk.
Hatalmasat kaszálhatnak a jómódúak az olcsó állami lakáshitelen

Hatalmasat kaszálhatnak a jómódúak az olcsó állami lakáshitelen 

Az ügyeskedők nagy korszaka jöhet.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo