Mobilsors: irány a harmadik világ

Begyűjtik, de nem "beolvasztják", hanem lehetőség szerin reparálják, s a világ szegényebb térségeiben értékesítik az agg mobilokat.

A moblitelefonok sorsával  el tudnak számolni Romániában is. Történt volt, hogy az ottani telefontársaságok egyike  akciót hirdetett és temérdek használt készüléket gyűjtetett össze, a 3250 kiszuperált masinált és a  163 kilónyi telefontartozékot - az Új magyar szó szerint - el is könyvelték az újrahasznosítás jellegének megfelelően.

A legtöbb használt telefont a brassóiak, bukarestiek, marosvásárhelyiek, craiovaiak, kolozsváriak, temesváriak, ploiesti-ek, csíkszeredaiak, konstancaiak és gyulafehérváriak adták le a társaság kirendeltségeinél. A begyűjtött telefonok 67 százalékát a Vodafone szakemberei felújítják, s ezeket a harmadik világ országaiban értékesítik, míg a készülékek 33 százalékát teljesen szétszerelték, és ezekből csak néhány alkatrészt hasznosítottak.

A legtöbb leadott készülék Nokia, Ericsson, Motorola, Bosch, Siemens és Alcatel márkájú volt.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo