Microsoft reagálás a rekordbüntetésre

A szoftveróriás egyelőre tanulmányozza a bíróság döntését és "tovább dolgozik a határozatban foglaltak megvalósításán".

Mint arról a Piac és Profit Online korábban beszámolt, jóváhagyta a bíróság a versenyhivatal korábbi döntését, miszerint a vállalat visszaélt erőfölényével az európai piacon, ezért megerősítették a korábbi 497 millió eurós büntetést.

A Microsoft szerkesztőségünkhöz eljutatott közleményében megköszöni a bíróság "objektív és alapos" munkáját és jelzi, hogy egyelőre tanulmányozzák a döntést, így azt is, hogy szükséges-e további lépéseket tenniük, hogy mindenben megfeleljenek az európai törvényeknek.

Az óriáscég kiemelte, hogy az utóbbi időben erősítették a kapcsolatukat az iparág több más szereplőjével, így például a múlt héten kötöttek egy új megállapodást a Sun Microsystems-szel, az azt megelőző héten pedig a Novell-lel írtak alá új szerződést - pedig ők a peres eljárás kezdetén még a "másik oldalon álltak".

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo