Majdnem valós időben

A BEA Sytems megjelentette virtuális környezetek részére Java alkalmazásszerver csomagját a Java alkalmazások hatékony konszolidálhatósága reményében.

Az erősen elosztott nagyvállalati IT-infrastruktúrában jelentős költséget takaríthatunk meg azzal, hogy a kisebb kapacitásigényű alkalmazásainkat közös hardver infrastruktúrára telepítjük, vagyis konszolidálunk. Java alkalmazások esetén azonban, ha a virtualizációt hagyományos eszközökkel kívánjuk megoldani, a konszolidáció kevésbé hatékony. Ebben az esetben ugyanis a teljes alkalmazás stacket, beleértve az operációs rendszert is, annyi példányban kell futtatnunk, ahány virtuális környezetet szeretnénk kialakítani. Mivel egy Java program nagyrészt a Java virtuális gépre (JVM) épül, és az operációs rendszer szolgáltatásai közül csak nagyon keveset használ fel, ezért a hagyományos megoldás igen erőforráspazarló.

A BEA virtualizációs megoldása Java alkalmazások részére nyújt megfelelő környezetet. A hardver és szoftverkörnyezetek összekapcsolását végző hypervisor réteg kialakításához a BEA a VMware ESX szerverét használja fel, mely közvetlenül, operációs rendszer nélkül fut a szervergépen. Az egyes virtuális környezetek erre a rétegre épülnek, s fontos elemük a Java virtuális gép. A BEA e feladatra hozta létre JRockit eszközének virtualizált környezetek számára kialakított változatát, a LiquidVM-t. Ez a Java virtuális gép operációs rendszer nélkül képes a hypervisoron futni, így a Java alkalmazások is közvetlenül a virtualizációs rétegen működnek. A BEA architektúra előnye, hogy teljesen elhagyja az operációs rendszert, mely a teljesítmény növekedését eredményezi. A Java virtuális motorhoz kapcsolódik a BEA WebLogic alkalmazásszerverének virtuális megoldásokhoz kialakított változata. A LiquidVM és BEA WebLogic Server együttesen alkotja a BEA WebLogic Server Virtual Edition termékcsomagját. 

A virtualizációs eszközök népszerűsége folyamatosan nő, előrejelzések szerint 2010-re az új szerverek akár 40 százaléka felhasználja majd ezt a technológiát. A virtualizációs megoldások előnye, hogy segítségükkel rugalmasan és rendkívül gyorsan, majdnem valós időben oldhatunk meg összetett feladatokat, és biztosíthatjuk a megfelelő erőforrást a nagyvállalatoknál meglévő nagy mennyiségű szolgáltatás számára. Mindezek miatt fontos szerepük van az egyre terjedő szolgáltatásorientált architektúrákban. 

#page#

Hardverelemek cseréje, bővítése esetén a virtuális környezeteket migrálhatjuk, és futásidőben emelhetjük át egy másik hardverre. Karbantartáskor, meghibásodáskor az adott virtuális környezet tovább működhet, míg a számítógép más részein folyik a munka. Megoldást jelent akkor is, ha meglévő alkalmazásunk környezete - például az operációs rendszer - nem fut az új, korszerű hardveren, hiszen a virtuális réteg tartalmazza a szükséges környezetet. Legfontosabb szerepe mégis a konszolidációban és az erőforrás kihasználás optimalizálásában van. A vállalatoknál meglévő szerverek kihasználtsága tipikusan 10-20 százalékos, ami az alkalmazások és adatok mennyiségének növekedésével a gépparkok bővítését, s így az infrastrukturális költségek emelkedését eredményezi. Mivel a virtuális eszközök segítségével egy gépen több virtuális környezet is futhat, több erőforrást köthetnek le. Sokszor jelent problémát a szolgáltatások változó erőforrásigénye. A virtualizációs technológia használatával gyorsan allokálható bármely CPU vagy memória ahhoz a szolgáltatáshoz, melynek szüksége van erre.

A BEA Systems 2006 decemberében jelentette be virtualizációs termékstratégiáját, melynek első lépése a WebLogic Server Virtual Edition bevezetése. Célja, hogy átfogó termékkészletet nyújtson a virtualizáció területén, s így nagyságrendileg javítsa a Java környezetek kihasználtságát, teljesítményét és rugalmasságát.

 

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo