Maga a modernziáció

A MENTA pénteki szakmai napjának első szekciójában a kormányzat első 100 napja került megvitatásra Siófokon. A beszélgetésen Baja Ferenc, a Fejlesztéspolitikai Irányító Testület tagja elmondta, hogy fő céljuk a társadalom versenyképességének növelése, ami lényegében informatikai fejlesztések révén jöhet létre. Eszes Gábor a GKM főtanácsadója pedig hangsúlyozta, hogy számít az IVSZ partneri segítségére a problémák megoldásában.

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A Menedzser Találkozó fő célja az IKT-cégek egymás között kommunikációja, illetve a kormányzati szakemberekkel folytatott eszmecsere lehetősége, ami elősegíti a magyar informatikai és telekommunikációs szakma új lehetőségeinek feltérképezését. A mai szakmai napot a kormányzat első száz napját felölelő beszámoló párbeszéd nyitotta meg, amely Kovács Zoltán, az IVSZ elnökének felvezető előadásával kezdődött.

Az elnök az iparág optimizmusáról beszélt, "hiszen a jövő évtől kezdődő EU -források elosztása, akár 25 százalékos növekedést hozhatna a hazai IKT piacnak". John Higgins, az EICTA alelnöke köszöntőjében azt javasolta a kormányzati képviselőknek hogy  ne lobby szervezetként, hanem partnerként tekintsenek  az IVSZ-re a közös munkában. A kormányzati képviselők és az IKT szektor képviselőinek párbeszédében Baja Ferenc, a Fejlesztéspolitikai Irányító Testület tagja elmondta, hogy fő céljuk a társadalom versenyképességének növelése, ami lényegében informatikai fejlesztések révén jöhet létre. Az informatikai piac 32-137 milliárd forintos sávban versenyezhet az EU-forrásokért.

Eszes Gábor a GKM főtanácsadója pedig alátámasztva John Higgins köszöntőjét kijelentette, hogy számít az IVSZ partneri segítségére a problémák megoldásában. A félórás dialógus eredményeként Simon Géza, Schaffer István és Baja Ferenc reális célként a három év múlva életbe lépő Közbeszerzési Eljárási Törvényt, a közbeszerzés több mint 50 százaléka elektronikus felületén történő megvalósítását valamint a központi harmonizációs adatbázis létrehozását fogalmazták meg.

 A magyar IKT piac trendjei című beszélgetésben Simó György, a T-Online Magyarország vezérigazgatója hangsúlyozta: "hazánkban az informatika terjedését ma már az IKT piacon kívüli tényezők akadályozzák, mint például a társadalmi fejlődés hiánya, az oktatás, mentalitás". Hozzátette: "pedig a modernizáció tulajdonképpen maga az informatika".

Véleményvezér

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo